A kisoroszi Vass Ferenc „tanítóbácsi” neve sokak számára ismert. Feleségével, Vass Veronával úgy döntöttek, hogy az életük folyamán összegyűjtött könyveiket elajándékozzák volt tanítványaiknak, barátaiknak, három általános iskola jelenlegi magyar ajkú diákjainak, valamint helybeli középiskolásoknak, egyetemistáknak.
Vass Ferenc élete során sok mindennel foglalkozott. Régi tárgyakat gyűjtött, melyek egy ideig megtekinthetőek voltak a kisoroszi plébánián. Szereti a matematikát és a fizikát, tanította is ezt a két tantárgyat, de rajongása a történelem és a földrajz iránt rendületlennek bizonyult. Régi pénzérmék gyűjtésével, numizmatikával is foglalkozott. A „tanítóbácsi” 1960 és 2003 között a kisoroszi Gligorije Popov Általános Iskolában tanított matematikát és fizikát. Kétszer vonult nyugállományba, első nyugdíjazása után 1996-tól csak fizika szakos tanárként tevékenykedett. Munkájára nem szakmaként, hanem hivatásként tekintett, feladatának érezte, hogy mindegyik diákjából kihozza a lehető legtöbbet. Büszkeséggel beszélt arról is, hogy nyugdíjba vonulása után Arany Mentor Életműdíjat kapott a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete keretében működő Genius tehetséggondozó mozgalomtól. Élete során nagyon sok könyvhöz hozzájutott, ahogyan ő mesélte, könyveinek száma elérte az 1400 példányszámot, ebből pedig 1200 darabot elajándékozott.
Vass Ferenc a három volt diáklányával, akik segítettek a könyvek szétosztásában (Vidács Hajnalka felvétele)
Honnan ered a könyvek iránti szeretete?
– A kérdés egy kicsit összetett, és messzire nyúlik. Mindenképp ki kell hangsúlyoznom, hogy a történelem iránti szeretetemből alakult ki, és egy nagyon lassú folyamat volt. Az iskolában, amikor én gyerek voltam, nagyon kevés tankönyvünk volt, esetleg olvasókönyvünk. Mindent a tanárok diktáltak, ezekből a jegyzetekből kellett tanulnunk. Amikor 3. vagy 4. osztályosok voltunk, akkor kaptunk egy Napsugaras köztársaság című könyvet, ami egy 30-40 oldalas füzetecske volt, tele verssel és színes képekkel illusztrálva. Néhányszor átlapoztam azt a könyvet, de utána már nem volt érdekes. A háború után egy hetet nálunk töltött egy 60 éves német, lágerből szabadult asszony, akit Katicának hívtak. Nem akart hazamenni, mert nem volt sem gyermeke, sem férje, és úgy döntött, hogy elmegy Kikindára dolgozni. Akkoriban a szerb úri családoknál kapott munkát. Amikor édesanyámmal néha elmentünk Kikindára, hozzá is benéztünk. Ezeknek a családoknak a padlásain talált Katica régi magyar nyelvű tankönyveket, mintegy 15 darabot, és nekem adta őket. Volt ott 3-4 olvasókönyv is, amelyekben írtak István királyról, meg néhány Árpád-házi királyról, sőt Attila fejedelemről is, valamint sok-sok magyar költőtől származó verset találtam bennük. De én még ekkoriban sem voltam buzgó olvasó, inkább csak lapozgatni szerettem a könyveket. A valódi szeretet, tisztelet csak később alakult ki. Amikor 6. osztályos voltam, Gyantár József volt az irodalomtanárunk. Ő egy sokat olvasott ember volt, és remekül elő tudta adni a magyar irodalmat, és a magyar történelemmel is összekapcsolta a tananyagot. Mi akkoriban tanultunk Petőfiről és Aranyról, és a tanárunk beépítette az 1848/1849-es szabadságharcot is a tananyagba. De megemlíthetném Madách Imrének Az ember tragédiája drámáját is, azt is részletesen feldolgoztuk. Ebben az időszakban tehát már tudtam valamit a kurucokról, tudtam a Bánk bánról, ismertem a magyar himnuszt és a történetét is. A következő hatás, amit ki kell emelnem, a gimnáziumi évek alatt ért a rajzórákon. Mi ezeken az órákon nem rajzoltunk, hanem művészettörténetet tanultunk az ókortól egészen a modern korig, tehát a fáraóktól kezdve Picassóig. Építészetről, festészetről és szobrászatról hallgattunk történeteket. A tanárunknak egy nagyon régi, szinte salátaszerű könyve volt, ebből mutogatta a leglényegesebb alkotásokat, festményeket, szobrokat, épületeket. Ettől a tanártól szintén történelmet tanultunk, lényegében megtanultuk az egész európai történelmet a képzőművészet segítségével. Mindezt csak fokozta az akkori irodalomtanárunk, Jódal Dezső. Nála szerettem meg igazán az irodalmat, ő szintén történelmi környezetben mutatta be nekünk az írói alkotásokat. Sok feledhetetlen élmény kapcsolódik hozzá. Az évek során megtanultam azt, hogy az irodalom bizonyos mértékben tükrözi a történelmi eseményeket. Tehát ennek a három embernek köszönhetem azt, hogy megszerettem a könyveket, nemcsak lapozgatni, hanem olvasni is.
Mekkora volt a könyvállománya?
– A munkaéveim alatt sok könyv gyűlt össze. Sokat vettem, sokat kaptam, családomtól is, sőt a tanítványaimtól is. Az állomány 1400 körüli darabból állt, ebből körülbelül 1200-at ajándékoztunk el barátoknak, a családnak, ismerősöknek és diákoknak. Nagyon sok szakkönyvem volt fizikából, matematikából, rengeteg történelemkönyvem volt, sőt művészettörténeti jellegű is, valamint különböző enciklopédiák és lexikonok. De amikor nyugállományba vonultam, a saját kísérleti eszközeimet is elajándékoztam, összesen 34-et, egy fiatal fizika szakos kollégának Zentára, a Thurzó Lajos Általános Iskolába. Ezeket az eszközöket én vettem, én állítottam össze, és egy lelkes, fiatal tanárnak akartam ajándékozni, aki számára fontos a fizikai kísérletek elvégzése, bemutatása a tanórákon. Ebben nagy segítségemre volt Muhi Béla is, aki megtalálta a megfelelő személyt.
Nem lett volna egyszerűbb egy könyvtárnak adományozni a könyveket?
– De igen, könnyebb lett volna, volt azonban egy rossz tapasztalatom itt az egyik könyvtárral. Fiatalabb voltam, amikor egy barátommal bementünk az egyik környékbeli városi könyvtárba. Nagyon szép, rendezett könyvtár volt, a magyar könyvekkel azonban úgy éreztem, hogy egy kicsit mostohán bántak. A könyvtáros pultja előtt sorakoztak a földön, mert nem volt bent szabad polcuk, a szerb könyvek mellett nem találtak helyet a magyar könyveknek. Így akkor megfogadtam, hogy az én könyveim nem fogják így végezni, inkább olyanoknak adom, akik tudják értékelni, és tudnak rájuk vigyázni, meg használni is tudják. Ezért a család elvitte mindazokat, amelyekre szüksége volt, összesen 86-ot, mivel ők inkább az interneten olvasnak. A többit eljuttattuk a magyarcsernyei, a kisoroszi, és a nagykikindai magyar ajkú diákoknak. Kaptak a helybeli középiskolások és egyetemisták is, barátok, ismerősök és a szomszédok is. A könyvek válogatásában és szétosztásában három volt diáklányom is besegített: Bacsik Lőrinc Natália, Ert Bálint Szabina és Német Mónika. A lányok vitték el Magyarcsernyére, Kisoroszra és Nagykikindára az általános iskolákba, ahol hiszem, hogy a gyerekek örömmel fogadták tőlem ezt az ajándékot.
