2024. december 22., vasárnap

Vízkereszt napja van

A nyugati kereszténységben január 6-a vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.

Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.

a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn. Teológiai értelmezése: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként, az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.

Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése. Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás