2024. december 22., vasárnap

Úri Emese: Az állam érdeke a fiatalok támogatása

A Vajdasági Magyar Szövetség igennel fog szavazni a törvénymódosítási javaslatra, amely lehetővé teszi azon 16–29 éves állampolgárok ideiglenes jegyzékének létrehozását, akik jelentkeznek az újabb 100 eurós anyagi támogatásra – jelentette ki ma a köztársasági parlamentben Úri Emese, a VMSZ képviselője.

Emlékeztetett, hogy az újabb, fiataloknak szánt támogatás célja a koronavírus-járvány káros hatásainak enyhítése.

Mint mondta, az összegre május 16. és 31. között jelentkezhetnek majd az érintettek, akik az utalást a dinárbeli ellenértékben kapják meg, ahogy az az előző alkalommal is történt.

Úri Emese rámutatott, hogy a törvénymódosítás megfelel az alkotmány elvárásainak.

Hangsúlyozta, hogy a támogatás célja a fiatal polgárok megsegítése, különösen azért, mert ők még az iskoláztatási korban vannak, vagy pedig nemrég fejezték be tanulmányaikat.

A VMSZ politikusa szerint több szempontból is az állam érdekében áll támogatni a fiatalokat. Egyrészt nemzeti szempontból, hiszen a támogatás hatására előre léphetnek az életükben, így megerősödhet a fiatalokban az országhoz tartozás érzése. Másrészt társadalmi szempontból, hiszen az anyagilag stabil körülmények között élő fiatalok a társadalmi fejlődés motorjai lehetnek. Harmadrészt pedig gazdasági szempontból, hiszen a fiatalok a kreativitásukat, intelligenciájukat és munkaerejüket a gazdasági fejlődés javára fordíthatják.

A fenti szempontok együttesen arra is hatással lehetnek, hogy a fiatalok ebben az országban maradjanak és építsenek családot. Kérdés, hogy a száz euró mire elég számukra, de időnként épp egy kis összeg jelenthet sokat egy-egy probléma megoldásakor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás