Mi jut eszünkbe május elsejéről? A gürcölő munkások gondjai, vagy a rostélyos illata? Fogadjunk 1 dinárban, hogy ez a második. A dolgozó népség nem a szakszervezetekhez csatlakozva tüntet, hanem sajátos módon, dőzsöléssel tiltakozik. Ez a szokás még azokban az időkben sem maradt el, amikor egy fizetésből egy tojást lehetett csak venni, vagy amikor a NATO a bombáit potyogtatta. Csevapra, karajra hál'stennek mindig futotta. A Covid előtti korban a munka ünnepéhez közeledve, már április végén elkezdődött a helyfoglalás a „szabadban", Volt, aki fából tákolt kerítéssel védte területét, a „gyengébbek" csak sátrakat állítottak, amit néha cafatokban találtak meg a majálisra érkező rohambrigádok. Egyeseknek sikerült a területhódítás, mások visszavonultak, de ettől függetlenül a ragyogó majálisi nap első sugaraira füstölögni kezdett a határ, a Fruška gora, izzottak a rostélyok, szólt a hegyi tangó és a muskátlizene.
Tavaly áprilisban azonban teljesen más helyzet állt elő, a pandémia miatt bevezették a kijárási tilalmat, és a majálisozóknak befellegzett. Letört a bili füle, mert annak idején a NATO-bombázókat nagy ritkán láthattuk is, erre a vírusra pedig csak maszkunkból kukucskálhattunk, mindhiába. Sokan végső kiábrándulásukban a teraszokon, garázsokban gyújtották meg a munka ünnepének örömlángjait...
Közben elkezdtek beoltani bennünket, és azt mondták, ezután minden jobb lesz, a hentesek már fenik a késeket, az oltópontoktól a tömeg a mészárszékek felé vette az irányt. A koronavírus is megkönnyebbülhet, lehet egy kicsit megijedt a vakcinától, de aztán úgy gondolta, mutálódik egyet, és látván a majálisra készülő tömeget, újra megjött az életkedve, folytatódhat a koronabuli!
