2024. december 22., vasárnap

Elítéltek segítettek Gavrilónak

A niši börtön lakói eldöntötték, hogy a húsvéti ünnepek alatt pénzt gyűjtenek össze Gavrilo Đurđević gyógyítására, aki spinális izomatrófiában szenved. Ennek eredményeként közel 300 ezer dinár jött össze – jelentette a bűntető végrehajtási hivatal, írja a Vajdasági RTV.

Az intézetben 670 elítélt, amely az ott tartózkodóknak közel 45 százalékát teszi ki, értesítette a hivatalt, hogy a számukra kiutalt fizetést a hét hónapos kisfiú gyógyítására fordítsák, mely célra 2,5 millió eurót szükséges összegyűjteni.

Ezt megelőzően még áprilisban a kragujeváci börtön negyvenhét dolgozója és huszonegy elítéltje erre a célra mintegy 80 ezer dinárt gyűjtött össze, a pénz egy részét pedig már be is fizették.

A hivatal hozzátette, hogy ez csak egy példa a sok közül, amelyet a szabadságvesztésre ítéltek mutatnak a gyógyításra szoruló kisgyermekek iránt.

Ezek sorában többek között kiemelkedik a požarevaci (Zabeli) börtön 174 lakójának esete, akik tavaly 122 ezer dinárt fordítottak gyermekek gyógyítására az országban, mégpedig olyan módon, hogy lemondtak az állam által számukra is kifizetett 100 eurós egyszeri segély egy részéről.

A niši börtön fogvatartottjai még 2018-ban, az alkalmazottakkal együtt pénzt adományoztak mobil inkubátorok beszerzésére, amelyek döntő jelentőségűek a városban napvilágot látott újszülöttek számára.

A járvány kezdetén az ország legnagyobb börtönintézeteinek (Szávaszentdemeter, Újvidék, Niš, Zabeli, Pancsevó) 4700 lakója lemondott ugyanannyi élelemről a legszegényebb polgárok számára.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás