2024. december 22., vasárnap

Ma indul a Vágta

Szabadkán tartják a Nemzeti Vágta első előfutamát

Az idén újfent közönség előtt szervezik meg a Vajdasági Vágtát. A helyszín a rendezvény történetében immár második alkalommal a megalakulásának 100. évfordulóját ünneplő szabadkai Bácska Lovas Klub pályája. A IX. Vajdasági Vágtára 16 vágtázó és 6 kishuszár nevezett be. A mai eseményen a szervezők több mint tízezer látogató megjelenését várják, és elmondásuk szerint az idei rendezvényt a jövőre esedékes, jubileumi, X. Vajdasági Vágta főpróbájának szánják. Az ünnepélyes megnyitóra 12 órakor kerül sor.

Ez után a versenyek 13 órakor az előfutamokkal veszik kezdetüket, a kishuszárok és a felnőttek döntőjét pedig 18 órai kezdettel tartják meg. A közönség azonban nemcsak a vágta futamait láthatja, hanem számos kísérőrendezvényt is megtekinthet. A lóversenypályán többek között a legnépszerűbb szabadkai lovasportokból, az ügetőversenyekből is kaphatnak ízelítőt a lelátó nézői. Emellett az idén először, a kishegyesi Cékus család szervezésében, karusszel lovasbemutatót tartanak, néhány ifjú lovas szereplésével. Megjelenik továbbá a szabadkai Imperial Lovas Klub lovasai és ifjú adai csikósok, akik lovasbemutatót tartanak. A vágtán azonban nemcsak a lovasok, hanem a szakácsok összecsapására is sor kerül, ugyanis a lovasversenyekkel párhuzamosan a rendezvényen főzőversenyt is tartanak. Ezen az eseményen ötven csapat teszi próbára kulináris tudását. A zsűri elnöke Paskó Csaba kelebiai plébános, a zsűri tagjai pedig Jerasz Anikó és Fremond Árpád. Felhívjuk továbbá olvasóink figyelmét, hogy a rendezvény helyszínén egy standdal a Magyar Szó is képviselteti magát. A IX. Vajdasági Vágta 19 órakor, a Budapesti Operettszínház művészeinek koncertjével zárul.

Utolsó simítások péntek délután (Gergely Árpád felvétele)

Utolsó simítások péntek délután (Gergely Árpád felvétele)

Mint ismeretes, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány tavaly a pandémia ellenére nyolcadik alkalommal is megszervezte a nagyszabású lovasversenyt, a Nemzeti Vágta vajdasági előfutamát. A Nemzeti Vágta szigorú szabályai miatt azonban csak Vajdasági Futamot tarthattak. Ennek oka az volt, hogy a magyar–szerb határon életbe lépett szigorítások miatt a Nemzeti Vágta hivatalos bírái nem lehettek jelen, ez azonban a lényegen nem változtatott, viszont közönség nélkül tarthatták meg a rendezvényt. Csak emlékeztetőül mondjuk el, hogy tavaly a döntő futamba Zenta színeiben Gulyás Szabolcs, Oromhegyesében Dudás József, szabadkai lovasként Báló Attila, valamint Kishegyes zászlaja alatt Cékus Árpád jutott be. A csatát végül a Zenta színeiben lovagló Gulyás Szabolcs nyerte meg Déva Szándék lovával, megvédve korábbi bajnoki címét. A kishuszár futamot a bácsfeketehegyi Koncz Dorottya nyerte meg, Oromhegyes színeiben indulva, Bohóc nevű lova nyergében.

Budapesten, a Hősök terén a 13. Nemzeti Vágta futamaiban több lovasunk is érintett volt, annál inkább, mert Nagy Arnold temerini színekben immár harmadik alkalommal harcolta ki a döntőben való részvételt. Az első versenynapon a negyedik előfutamban állt rajthoz Fantázia nyergében, és első lett, így továbbjutott a vasárnap délelőtti középdöntőbe, amelyen a sors úgy hozta, hogy a zentai színekben lovagló – a Vajdasági Futamon diadalmaskodó – Gulyás Szabolccsal kellett csatáznia az első helyért. Ebben a megmérettetésben tavaly is a Fantázia bizonyult gyorsabbnak Nagy Arnolddal, Déva Szándék pedig másodikként ért célba. Az 5. szombati előfutamban induló Dudás József csak harmadik lett London nevű lovával, a 6. előfutamban pedig a szabadkai színekben rajthoz állt Báló Attila Montanával sajnos a jó rajtot követően egy baleset következtében kiesett a futamból. A 10. előfutamban a második helyen befutó Déva Szándék mellett Cékus Árpád is rajtolt Bessie-vel is, Kishegyes színeiben, de nem jutott be a középfutamba. A nemzeti vágtát végül az oromhegyesi Ördög Alen nyerte meg, Porva színeiben rajtolva.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás