2024. december 22., vasárnap

Kiss: Több energiát fektetünk abba, hogy az itt maradt egyetemistáknak minél jobb feltételei legyenek

– A legnagyobb fókusz a felsőoktatásról szóló törvény módosítására irányuló javaslatban az akkreditáción és a nemzeti tanácsok megválasztásának módjában van – kezdte felszólalását Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a parlament mai ülésén.

Hozzátette, hogy ez a választás a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlésének új funkciójává válik, és a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti csoportja üdvözli ezt a döntést, mert fontos, hogy a kinevezést elvegyék a végrehajtó hatalomtól és visszajuttassák az Országgyűlésbe.

Kiss úgy véli, hogy az egyetemi hallgatói egyesületeknek nagyon fontos szerepe van a hallgatók érdekeinek képviseletében. Ahogyan fogalmazott, ők a híd, illetve a kommunikációs csatorna a hallgatók és az egyetemi szervezetek között.

– Mondhatjuk úgy is, hogy az a céljuk, hogy kövessék és kiszolgálják a hallgatók mindennapi szükségleteit, a klasszikus értelemben, azonban nem szabad megfeledkeznünk a szervezet hivatalos céljáról, amely a hallgatók érdekeinek képviselete – mutatott rá Kiss.

Elmondta, hogy az utóbbi 15-20 év egyik legkiemelkedőbb kihívása a közösség számára az volt, hogy megállítsa az egyetemisták kivándorlását külföldre, legfőképp a vajdasági magyarokét. Véleménye szerint az egyik legbefolyásolóbb tényező az volt, hogy az Európai Unió területén, főként Magyarországon, folytatják a felsőoktatási tanulmányaikat, ezt követően pedig ott vállalnak munkát.

– Emiatt az utóbbi időben egyre több energiát fektetünk abba, hogy az itt maradt egyetemistáknak minél jobb feltételei legyenek, miután befejezték a középiskolát. A legutóbbi pár évtizedben megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy ösztönözzük a vajdasági magyarokat, hogy itthon tanuljanak tovább – hangsúlyozta Kiss, majd rámutatott a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramjának lehetőségére is.

Elmagyarázta, hogy ez a program már egy összetett rendszerré nőtte ki magát, hiszen nagy segítség és támogatás a fiatalok számára. Emellett rámutatott arra is, hogy az idei évtől 30.000 dináros támogatásban részesítik a joghallgatókat.

Kiss felhívta a képviselők figyelmét arra is, hogy 2015 óta működik az Európa Kollégium, amely 400 férőhellyel rendelkezik, és ezt teljes mértékben fel is töltik a vajdasági egyetemisták. Hangsúlyozta, hogy a kollégium rengeteg lehetőséget biztosít az ott lakók számára, hiszen a modern és felszerelt szobák mellett sok műhelymunka is a rendelkezésükre áll, amellyel a tanulmányaikat segíthetik.

– A jelenlegi helyzet tehát lehetőséget kínál arra, hogy a magyar nemzeti kisebbség tagjai kedvező feltételek mellett csatlakozzanak a Szerb Köztársaság felsőoktatási rendszeréhez, és tanulmányaikat minden lehetséges feltétel mellett jó eredménnyel fejezzék be, ezt követően pedig csatlakozzanak a munkaerőpiachoz – zárta felszólalását Kiss.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás