2024. december 22., vasárnap

Đilas: Az orvosok kezdőfizetése ezer euró is lehetne

Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke csütörtökön Vrnjačka Banján kijelentette, hogy Szerbiának van jövője, hogy a kormányváltást követően, amelyet állítása szerint a pártja megtud valósítani, jobbak lesznek az életkörülmények – írja az N1 hírportál.

Az orvosok kezdőfizetése lehetne ezer euró, a tanároké 700-800 euró. Az emberek ki tudnak lépni a szegénység ideológiájából és meséjéből, amelyet a hatalom tudatosan hangoztat, mert a 30 ezer dináros fizetésű emberekkel könnyen lehet manipulálni – mondta Đilas.

Elmondta, hogy az elmúlt hónapban a polgárok adóssága a rövid lejáratú hitelek terén 100 millió euró fölé emelkedett.

Hozzátette, hogy nemcsak kritizálni szeretnének, szavai szerint jó dolog, hogy építkezések folynak, felújítják a hoteleket, csak az a gond, hogy mindezt a hatalomhoz közel álló emberek valósítják meg.

Kiemelte, hogy a Belgrádban szerdán a hatalomnak az ellenzéki pártokkal megtartott tárgyalásai nem eredményezhetik a két oldal egységét. Arra a kérdésre válaszolva, hogy részt vett volna-e a tárgyaláson, ha meghívják, röviden csak annyit válaszolt: „nem".

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás