A meghonosodott rossz gyakorlat szerint a sorsfordító történelmi eseményekről szólva általában a jelen útkeresési dilemmáit, aktuálpolitikai viszonyait vetítjük vissza a múltba, ahelyett, hogy a múltat a maga jelenében próbálnánk látni, úgy, ahogyan az akkor megtörtént.
Szent Istvánról így alkotta meg e jelent a múltban fölfedezni vélő, délibábos látásmód az anakronisztikus képet a bölcs és előrelátó uralkodóról, aki lángeszű vízióval fölismerte, hogy Magyarországot a művelt Nyugathoz kell csatlakoztatni, mert ott a fejlődés, a progresszió szemben az elmaradott, fejlődésképtelen, barbár Kelettel. Szép példája volt ennek a délibábos Szent István-képnek a róla elnevezett rockopera a nyolcvanas években.
A zenemű zseniálisan, művészi erővel szólította meg a nyolcvanas évek fiataljait, a későbbi rendszerváltó nemzedéket azzal, hogy a jelen dilemmáit úgy ábrázolta, mintha azok a múltban, Szent István idejében vetődtek volna fel. Emiatt az anakronizmus miatt viszont teljesen hamis a magyar államalapító művéről kirajzolódó kép a nagy hatású alkotásban. Még a jelleméről szóló is, hiszen egy ingadozó, gyengekezű embernek ábrázolja.
István egész életét végigharcolta, egyetlen háborújában sem veszített, a kereszténység és az állam ellenségei fölött kíméletlenül ítélkezett, lesújtott az ellene szegülő rokonaira is, ha kellett. Egy ilyen államalapító képét festhette volna meg az az István, a király című rockopera, amely nem a jelent mutatta volna be a múltban, hanem az ezer évvel ezelőtti múlt sorsfordító jelenét ábrázolta volna élen azzal a uralkodóval, aki nemcsak a hatalmi szempontból részekre szakadt Kárpát-medencét volt képes uralma alatt újból egyesíteni, hanem ennek az általa megszervezett országnak a függetlenségét is biztosította a két európai nagyhatalom, a Német-római Birodalom és a később Bizáncnak elnevezett, épp ereje csúcsán álló Kelet-római Birodalom fenyegető szomszédságában. Apostoli, azaz térítő királyként ugyanígy cselekedett az egyházszervezet létrehozásakor a két magyar érseki központ megalapításával.
Egy ide-oda csapódó, ingadozó ember vajon képes lett volna egy ilyen, őt évszázadokkal túlélő mű megalkotására?
