2024. december 22., vasárnap

Ökrész Rozália: Ki kell javítani az ösztöndíjazási rendszer logikátlanságait

A Fiatal Tehetségek Alapjához intézett kérdést a szerb parlament mai ülésén Ökrész Rozália, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a VMSZ kiemelten kezeli a fiatal tehetségek rendszerszintű támogatását, ehhez pedig a projektek hálózatának fejlesztése alapvető fontosságú lenne. A fiatalok önfejlesztése saját érdekeiket, de az államéit is szolgálja, mutatott rá.

Az Alapban a tehetségek ápolásának célja az, hogy megőrizzék a fiatalokat, hogy fejleszthessék képességeiket, adottságaikat.

– A közösségünk tanulói és hallgatói a magyar kormány támogatásának köszönhetően 2010 óta pluszsegítséget kapnak ebben azért, hogy Szerbiában építhessék jövőjüket. Különleges a jogászhallgatók támogatása, amit a Magyar Nemzeti Tanács a magyarországi Igazságügyi Minisztériummal együtt indított el. A közgazdaságtanra járó alap- és mesterképzéses hallgatóknak is lehetővé teszünk támogatásokat, ezt a Magyar Nemzeti Bank írja ki 15 hallgató számára – mondta Ökrész, hozzátéve, arra törekednek, hogy további, például az egészségügyi szakterületre is kiterjesszék ezt a támogatási rendszert.

A VMSZ támogatja, hogy az Alapnak az egyik legfontosabb célja a támogatások fejlesztése, a hálózatépítés. 2008 ót az Alap 40 ezer ösztöndíjat és különféle díjat adományozott, és évente kiírja a Dositej-ösztöndíjat, ami évente az 1050 legjobb alapképzéses végzős, illetve 500 mesterképzéses végzős hallgatónak jár.

– A 2022/23 tanévre vonatkozó pályázat március 16-án nyílt meg, és hat szakterületen rangsoroltak. Az előzetes eredmények alapján szerintünk jó döntés született akkor, amikor 104-gyel megnövelték az egészségügyi tudományokat tanuló hallgatók keretszámát. Előfordul ugyanis olyan eset, hogy az innen jelentkező hallgató 9,7-es átlaggal nem kap támogatást, miközben 8,5-es átlaggal kapnak ösztöndíjat hallgatók a Természettudományi Karról. Az említett döntéssel részben kijavítják az eddigi ligikátlanságot – húzta alá Ökrész Rozália.

A képviselő felszólasa végén azt a kérdést intézte az Alaphoz, miszerint a nyilvánvaló problémára való tekintettel hozzálátnak-e a munkához, és megváltoztatják-e alapvető szinten az ösztöndíjazási rendszer elbírálási módszerét annak érdekében, hogy kikerüljék a további igazságtalanságokat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ökrész Rozália (Fotó: képernyőfelvétel)