Ma van harminc éve, hogy Belgrádban megtartották a Slobodan Milošević elleni első tömeges ellenzéki tüntetést, melynek központi alakja Vuk Drašković, a Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke volt. Milošević 1990. december 9-én megnyerte az elnökválasztást a Kommunista Szövetség utódpártja, a Szerbiai Szocialista Párt jelöltjeként, az első többpárti választásokon a második világháború óta. Négy hónappal később több tízezren vonultak utcára, hogy követeljék az állami televízió igazgatójának és a belügyminiszternek a lemondását. Összetűzések alakultak ki a rendőrség és a tiltakozók között, ketten, egy rendőr és egy tüntető, életüket vesztették. Milošević követelte, hogy tankokkal állítsák meg az elégedetlenkedőket. Draškovićot letartóztatták, a tüntetések egészen szabadon engedéséig tartottak.
A három évtizeddel ezelőtt lezajlott történések kapcsán Drašković azt mondta, úgy fog a történelem emlékezni ezekre az eseményekre, mint arra a napra, amikor a hatalom a polgárság ellen tankokat vezényelt az utcákra. Fájdalmas volt a hatalom számára a televízió igazgatójának leváltására vonatkozó követelés, mert a belgrádi televízió akkoriban a hatalmi propaganda „Csernobiljének" számított, mondta. Miloševićet akkor, 1991-ben, lehetetlen lett volna leváltani, tekintett vissza Drašković, hiszen még élvezte a szerbség nagy részének a támogatását. Összehasonlítva a mát a harminc évvel ezelőtti helyzettel, elmondta, ma minden teljesen más, nincsenek háborúk, a közszolgálati tévé nem hasonlít az akkori „Csernobilra", a mai hatalom és a mai ellenzék sem olyan, mint a három évtizeddel ezelőtti. Amiben hasonlóság mutatkozik az az, hogy ma is van több hatalompárti média, de vannak olyanok is, amilyeneket 1991-ben el sem lehetett képzelni.
Az SZMM elnöke sajnálattal emlékezett vissza az 1990-ben, Niško poljén elmondott beszédének részleteire: „Ha a nép az első többpártrendszeri választásokon Miloševićet támogatja majd, háborúba húz bele valamennyiünket, szétveri az országot, bűntetteket követ el, Szerbiát nemzetközi elszigeteltségbe sodorja és végül nemzetközi bombák alá is helyezi." Drašković közölte, akkor még nem álltak készen az emberek arra, hogy elfogadják ezeket a jóslatokat, megértsék, valóban ez lesz a sorsunk Miloševićtyel az élen. A fájdalmas igazság az, jegyezte meg, hogy Miloševićben sokan új Messiást, új Karađorđét láttak. Voltak, akik abban reménykedtek, hogy megőrzi a kommunizmust, mások pedig azt, hogy megteremti a Nagy-Szerbiát.
Október 5-e véleménye szerint nem a március 9-ei ideálok megvalósulásának ideje volt. Éppen ellenkezőleg: minden korábbi eszmének a felrúgása, a korrupciónak, a bűnözésnek, a vörössapkásoknak és minden másnak a szövetsége a DOS nevű koalícióban. Március 9-ének az emlékezete ezért fájdalmas, de büszkeséggel teli is: csaknem tízéves folyamatos harcot jelképez a rezsim terrorja ellen, húzta alá Vuk Drašković, aki szerint ma a hatalom lassan, de megfelelő úton halad az Európai Unió felé, az ellenzék pedig nem tudja, mi lenne jó, csak azt tudja, mi a rossz. Egy nyugatbarát ellenzék létrehozása szerinte gyógyír lenne a szerb társadalom problémáira.
