2024. december 22., vasárnap

Új moratórium – két lehetőség

Április végéig pályázhatnak a harmadik moratóriumra, akiknek problémái merültek fel az adósságaik törlesztésével. Arról, hogy ezt ki kaphatja meg, a bankok egyénileg fognak dönteni. A tavalyi évben a hitelt felvett személyek 94 százaléka élt az első moratóriummal, a másodikkal pedig a 86 százaléka, írja a Szerbiai RTV. 

Az elmúlt évben a bankok is nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis az ügyfeleik legnagyobb része csak a lakásvásárlás és készpénzfelvétel miatt fordult hozzájuk. A világjárvány idején az adósságtörlesztés elhalasztására irányuló kérelmek kerültek előtérbe, 2021 kezdete óta a bankok legfeljebb hat évre rövidítették a készpénzkölcsönök határidejét.

Mindezt a munkahelyek elvesztésének és a folyamatos bizonytalanságnak tudják be, ami miatt a bankoknak is új stratégiákat kell kidolgozniuk ahhoz, hogy zavartalanul végezhessék a munkájukat.

A Szerb Nemzeti Bank bejelentette, hogy a hitelt felvett polgárok többsége már januárban jelentkezett a moratóriumra. Ez 37.000 embert jelent, többségük, a polgárok 64 százaléka, a készpénzkölcsönök törlesztésének átütemezését kérte.

A polgárok most két lehetőséggel élhetnek. A 2020. március 18-ig felvett hitelek esetében a fennmaradó adósság törlesztését 107 részletre hosszabbíthatják meg, mások pedig új moratóriumot kérhetnek a banktól.

Mirjana Đorđević, a Sberbank munkatársa szerint itt a munkanélküliség az elsődleges kritérium, a jövedelem csökkenése, vagyis az országos átlag alatti kereset.

Állítása szerint nagyjából 5000 ügyfél választotta a mentességet.

A moratóriumra vonatkozóan ez a rendelet előírja, hogy az ügyfelek hat hónapos türelmi időt kapnak, a visszafizetési idő pedig fél évvel meghosszabbodik, és kamatot fizetnek a türelmi időszak alatt, de dönthetnek arról, hogy a kamatot a türelmi időszak alatt fizetik-e, vagy elhalasztják az időszak végére.

Zoran Grubišić, a Belgrádi Bankakadémia munkatársa elárulta, hogy a legtöbb ügyfél elfogadja az ajánlott lehetőségeket és moratóriumokat.

Grubišić szerint minden érintett meg akarja tartani a rendelkezésre álló jövedelem nagy részét, ezért tiszteletben tartja a Szerb Nemzeti Bank által felkínált ajánlatokat és alkalmazzák is. Másrészt a bankok szigorú kockázatkezeléssel rendelkeznek, ezért mindegyik eltérő politikát folytat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás