Hintáznak a fákon a levelek, ahogy a szél átjár az ágak között. Néha egy-egy fáradtan leszakad, lassan földre hull. A folyó tükröt tart az égi madaraknak, azok szárnyaikkal belekarcolnak a hideg csillogásba. Csak ezüst és fehér színek villognak a tájban. Csönd van.
Novemberben minden elnémul egy pillanatra. Sípok, dobok, trombitaszó hirtelen elhallgat. A vörös, a sárga, a piros, a zöld megkopik, elfolyik. Csak a csönd marad. Minden, ami eddig harsányan áradt, most tökéletes némasággá egyszerűsödik.
Mint egy némafilm, pörög a világ, múlnak az órák, telik az idő hangtalanul.
Mindenszentek. Végigjárjuk elhagyott szeretteink sírját. Nem hallatszanak a lépéseink, a gyerek szótlanul áll mellettünk, a virágcsokor a keresztfára borul. Reménykedünk az imádság erejében. Talán az irgalomban.
November 1-je a katolikus egyházban az üdvözült lelkek ünnepe. Halottak napja. November 2-a minden elhunyt emléknapja. Ősz végi gyász és remény egyszerre. „Egész a töredékben.” Nem lehet véletlen, hogy éppen erre az időszakra került a katolikus egyház halottakról való megemlékezésének ünnepe, hiszen az örök életbe vetett hit az elmúlással együtt jelenti a feltámadást.
A keleti egyház már a negyedik században megtartotta mindenszentek ünnepét, a nyugati egyházi szertartásba kétszáz évvel később került be. Az ünnep köre idővel bővült, III. Gergely pápa minden igaz ember emléknapjává tette. A halottak napját először a tizedik század végén tartották meg, ami röviddel azután széles körben elterjedt. Az eredetileg katolikus ünnepet és hagyományokat fokozatosan más felekezetek is átvették.
Halottaink szeretete nem a halál felfoghatatlan rejtélyét, a megsemmisülést jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, az örökké bennünk élő reményt, a kitartó újrakezdést sugallja. Nem múlik el nyomtalanul semmi. Lépéseink ott maradnak a porban.
És ahogy a stációk utolsó ablaka bezárul, könnyedebb lesz a lépésünk, lassan leszakad rólunk a veszteség ólomsúlya. Vagy csak könnyűvé válik, mintha valaki megemelte volna a terhet. Lassan visszatérnek a hangok, kiszínesedik a világ, a forgatagból kitűnik egy-egy ismerős arc, hang, mozdulat.
Sütik a gesztenyét. A gyerek régi időkről kérdez, egykori terített asztal illata száll a levegőben, és az emlékkép összekeveredik az előttünk gomolygó cigarettafüsttel.
Semmi nem változik.
Megnyugvássá oldódik a múlt. Megerősít.
