2024. december 22., vasárnap

Fejlődést hozó fejlesztés

A gyorsvasút a tervek szerint már a jövő év végére elkészül

Aleksandar Vučić államfő szombaton megtekintette az Újvidék–Szabadka gyorsvasút építési munkálatait Máriamajor (Stepanovićevo) közelében. Az eseményen jelen volt még többek között Csen Bo, Kína belgrádi nagykövete, Igor Mirović tartományi kormányfő és Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is. Az államfő beszédében elmondta, hogy a munkálatok gyorsabb ütemben haladnak a tervezettnél.

– Szeretnénk elérni, hogy a vasút ne csak létezzen, hanem éljen is. Mindez fontos számunkra az idegenforgalom és a vasútvonal mentén elhelyezkedő települések fejlődése szempontjából is. Az országban kiépített legutóbbi vasútvonal a Belgrád és Bar közötti szakasz volt, amelyet 1976-ban építettek, azóta pedig nem sikerült előrelépést elérni ezen a téren egészen 2012-ig. Az elmúlt tíz évben egészen napjainkig egész pontosan 108,1 kilométer hosszúságú vasútvonalat sikerült kiépítenünk. Hihetetlen eredményeket értünk el és várakozásaink szerint lesznek még jobbak is – mondta Vučić.
Hozzátette, hogy jelenleg újabb 156 kilométer hosszúságú vasútvonal kiépítésén dolgoznak és további 160 kilométer van tervben, emellett 2012 óta 781,5 kilométert sikerült felújítani.

– A tervdokumentációk még további 2000 kilométer vasútvonal kiépítését irányozzák elő, vagyis jelentős munkálatok várnak a kínai vállalatok, valamint a szerb és kínai munkásokra is – fogalmazott az államfő. Hozzátette, hogy a következő év végéig, vagy legkésőbb 2025 elejéig az egész vonal elkészül. Az államfő kitért arra is, hogy néhány nappal ezelőtt egyes szakaszokon a Belgrád–Újvidék vonalon közlekedő gyorsvonat sebességét biztonsági okokból csökkenteni kellett.

Nemcsak a vasút éled újjá, hanem a vasútállomások, azok környezete és az ipar is (Ótos András felvétele)

Nemcsak a vasút éled újjá, hanem a vasútállomások, azok környezete és az ipar is (Ótos András felvétele)

– Nem játszunk ilyesmivel, az embereknek tudniuk kell, hogy teljesen biztonságban vannak. Okkal csökkent a vonatok sebessége. Olyan bűnözőkkel van dolgunk, akik rezet lopnak, vagy pedig kővel dobálják a vonatokat és nem tudunk ellenük mit tenni. A napokban 4,5 percet késett a szerelvény, mivel arra kényszerültünk, hogy a sebességét 200-ról 160 kilométeres óránkénti sebességre csökkentsük. Ez többé nem történhet meg, mert az emberek megszokták a pontosságot – szögezte le Vučić.

Pásztor István lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a kiépítés alatt álló gyorsvasút a közelében található vajdasági községek számára is rendkívüli előnyöket hoz magával.

– Ezek a városok és önkormányzatok egy felgyorsult, modern vérkeringésnek a fő ütőerére kerülnek, amelyek a tőkevonzás, valamint az emberek helyváltoztatása tekintetében is rengeteget jelentenenek majd. Nemcsak a vasút újul fel, hanem a vasútállomások, azok környezete, emellett nagy lehetőséget jelent az ipar újjáéledése és a munkahelyteremtés szempontjából is. Lehetőség teremtődik akár ötven, hatvan kilométerrel távolabb lévő településen is dolgozni, hiszen a gyorsvasútnak köszönhetően mindössze 15-20 perc alatt meglehet tenni ezt a távot. Mindezek az előnyök gyökeres változásokat hoznak majd az emberek életében – mondta Pásztor István.

A 108,1 kilométeres vasútszakasz az Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezés részét képezi. A társult kínai vállalatok által irányított munkálatok során két vágányt építenek ki Kelebiáig, emellett kilenc meglévő vasútállomást felújítanak – többek között a topolyait, a nagyfényit és a szabadkait, de újakat is építenek Szeghegyen (Lovćenac), Piroson és Verbászon. A teljes vasútszakaszon negyvenkilenc felüljáró, aluljáró és völgyhíd épül. Ezek közül a legnagyobb létesítmény az 1600 méter hosszú verbászi völgyhíd lesz. A projekt értéke 1,16 milliárd dollárt tesz ki, amit a kínai Eximbank által biztosított hitelből valósítanak meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele