2024. december 22., vasárnap

A színvonalas oktatás itthon tart

A Magyar Nemzeti Tanács elfogadta az oktatási és a kulturális stratégiákat

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken tartott XI. rendes ülésén több mint 50 beterjesztést fogadott el, a tanács hatáskörébe tartozó négy terület csaknem mindegyikének vonatkozásában. Napirendre került az MNT 2023. évi beszámolója. Előterjesztőként Fremond Árpád elnök (a felvételen) több tucat projektumot és programot emelt ki. Pénzügyi szempontból stabil volt a múlt év, növekedett a költségvetési keret, a hazai támogatások összege úgyszintén, remélhetőleg ez a trend az idén is folytatódik, mondta.
A múlt év a stratégiák éve volt, a tájékoztatási stratégiát elfogadták, míg az oktatási és a kulturális stratégiák esetében lefolytatták a közvitát, ám az előrehozott szerbiai választások, valamint a közvita során beérkezett észrevételek a tervezetekbe való beépítésének folyamata miatt nem fogadták el azokat a múlt év végén. A stratégiai dokumentumok jobbközép, nemzeti, keresztény alapelvekre támaszkodnak, egy nemzeti kisebbségi közösség megmaradása szempontjából csakis ez a hozzáállás célravezető, emelte ki Fremond Árpád. A továbbiakban emlékeztetett, hogy folytatták az ösztöndíjprogramot, a beiskolázási csomagokat idejében kiosztották, az érdeklődő diákok számára nyelvi felkészítőt szerveztek, valamint folytatták az iskolabusz programot. 
Nagy projektumok is meghatározták a múlt évet, némelyet folytattak, másokat befejeztek, például Noszán elkezdett működni a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény kihelyezett tagozata, míg Topolyán a valamikori hotel átépítése a korábbi megszakítást követően folytatódott. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházában megkezdett fejlesztés vonatkozásában lezárult a közbeszerzési eljárás, így szerződtek a kivitelezővel. 
Fremond Árpád megismételte, hogy a Vackor óvoda itt kialakítandó kihelyezett tagozata a tervek szerint már az idén elkezd működni. Kishegyesen átadták a Petőfi Sándor Közösségi és Magyar Művelődési Központ felújított épületét. Folytatódott az Edu-Expo és első ízben megszervezték a Suliexpót. Versecen hétvégi óvodai foglalkozás indult, ezzel összefüggésben Fremond Árpád aláhúzta: a jövőben is az a cél, hogy ott is meg lehessen őrizni az anyanyelvet, ahol nagyon kevés magyar él. Megalakult a Vajdasági Tanyaszínház Alapítvány, művelődési házak felújítását támogatták, a Szabadkai Kortárs Galéria kiemelt jelentőségű intézmény lett. A zsablyai Havas Boldogasszony római katolikus templom felújítási munkálatai befejeződtek, és mivel az említett a szerb–magyar történelmi megbékélés szimbóluma, az idén méltó módon átadják.
Kabók Erika, a Végrehajtó Bizottság (VB) tájékoztatásért felelős tagja kiemelte, hogy sikerült az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területen újításokat bevezetni, majd a Tájékoztatási és Médiafejlesztési Stratégia jelentőségét hangsúlyozta. Szavai szerint a korábban háttérbe szorult tájékoztatásra tavaly nagyobb figyelem irányult.
Az MNT 2023. évi pénzügyi beszámolóját és zárszámadását, valamint az idei költségvetés módosítását ugyancsak elfogadták. 
 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

VERSENYKÉPES TUDÁSSAL ÉRVÉNYESÜLNI  
A 2024 és 2029 közötti időszakra szóló Köz- és felsőoktatási-fejlesztési stratégiát tavaly kidolgozták, majd 4 helyszínen és az online térben megszervezték annak közvitáját. A pénteki ülésén elfogadták a fejlesztési dokumentumot. Mások mellett Fremond Árpád és Varjú Potrebity Tatjana, a VB oktatásért felelős tagja szólt a dokumentum alapelveiről és célkitűzéseiről. A stratégia a színvonalas magyar tannyelvű oktatás megmaradását hivatott segíteni. A stratégia célja megakadályozni az elvándorlást, továbbá fokozni a fiatalok versenyképességét a munkaerőpiacon. A stratégia írása során begyűjtött adatok szerint a magyar tannyelvű rendszerben 5180 óvodást, 10.242 általános iskolást és 4185 középiskolást jegyeznek. Az óvodafejlesztési program folytatása, a közoktatási háló további fejlesztése és az osztályok, valamint a tanárok munkahelyének megőrzése, továbbá a kollégiumi rendszer bővítése, a középiskolások ösztöndíjaztatásának bevezetése – a középiskolai tanulmányaikat magyarul folytató gyermekek egyszeri támogatást kapnak majd –, az általános iskolákban az elsőtől a nyolcadik osztályig minden évben valamivel kedveskedni terveznek a diákoknak, de az egyetemi karokat is támogatni tervezik – néhány a Fremond Árpád felsorolta tervekből.
A stratégiában megfogalmazott célokat fenntartható, rendszeres és hatékony intézkedésekkel kívánja megvalósítani az MNT, minden társadalmi szereplő összefogásával, továbbá minden hazai kormányzati szint, valamint anyaországi és egyéb támogatási forrás mozgósításával, hangsúlyozta Varjú Potrebity Tatjana. A stratégia célrendszerét 6 szinten alakították ki: az anyanyelv és közoktatás, a közösség és közoktatás, a minőség és közoktatás, a digitális közoktatás, a közösség és felsőoktatás, valamint az identitás és oktatás fejlesztési területeken. Az átfogó célok megvalósítását specifikus célkitűzések szolgálják, amelyekhez 66 intézkedést rendeltek.
 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

IDENTITÁSFORMÁLÓ ERŐ
A szintén a 2024 és 2029 közötti időszakra szóló, korábban ugyancsak négyállomásos és online közvita keretében megvitatott Vajdasági Magyar Kulturális Stratégia három részre tagolható. Van egy kutatási része, továbbá egy helyzetkép, végül pedig a feladatokat lajstromba vevő fejezet, emelte ki Fremond Árpád. Az MNT szándéka, hogy tartalommal töltse meg a magyar kulturális hálót, hiszen a kultúra gyarapít és erősíti a közösséget, illetve a nemzeti összetartozást, húzta alá. Rámutatott, a közösség eredményei az értékőrzés és az értékteremtés, valamint a hagyományőrzés területén egyaránt kiemelkedőek. Elégedetten nyugtázta, hogy a közvita során számos építő jellegű észrevétel hangzott el, ezeket beemelték a dokumentumba. Mostantól a cselekvési terv megvalósítása a legfontosabb.
A vajdasági magyarságnak küldetése van azon a területen, amelyen élnie adatott, emelte ki Hugyik Richárd, a VB kultúráért felelős tagja.
– Fontos, hogy apró lépésekkel, reális célokkal, valamint kultúrpolitikai és közpolitikai alapokon tudunk egy magmaradást segítő értékrendet létrehozni – fogalmazott. Szavai szerint folyamatos együttműködésre van szükség a művelődési egyesületekkel és a civil szervezetekkel, valamint a művelődési intézetekkel, továbbá elengedhetetlen a programok és a rendezvények színvonalának javítása.
Lovas Ildikó, a Kulturális Bizottság elnöke felidézte: több mint harminc évvel ezelőtt még vita tárgya volt, vajon létezik-e az egyetemes magyar nemzet. Fontos volt annak a felfogásnak a kialakulása, hogy az egyetemes magyar nemzet létezik és kultúrája a meghatározó. Az, hogy a közjogi összetartozás vonatkozásában is ez megtörtént, nagyon fontos, tette hozzá. A stratégia egyik jelentős eleme éppen erről szól, nevezetesen az anyaország és az itteni intézmények, szervezetek, valamint egyesületek összetartozásáról, közös programjainak a megvalósulásáról, ám a dokumentum nem generál bezárkózást, gettósodást, hangzott el. Lovas Ildikó szavai szerint bár a stratégiának, illetve a kulturális életnek általában a megvalósulás a mércéje, az már most megállapítható, hogy a kulturális stratégiának identitásformáló ereje van.

HAGYOMÁNYOKHOZ RAGASZKODVA FEJLŐDNI 
Több, az MNT alapításában és társalapításában működő intézmény tavalyi munka- és pénzügyi jelentését-beszámolóját, vagy zárszámadását is megvitatták, majd jóváhagyták. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. 2023. évi munka- és pénzügyi jelentését Erdődi Edvina igazgató ismertette. Rámutatott, a Magyar Szó tavaly is arra törekedett, hogy a 79 éves hagyományokhoz híven folyamatosan, töretlenül, időben, pontosan, jól, objektíven és naprakészen tájékoztassa a vajdasági magyarságot.
– Politikai téren kiemelkedő figyelmet fordítottunk a decemberi köztársasági és tartományi választásokra, amelynek keretében elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség, a választásokon szereplő egyetlen magyar nemzeti párt kampánytevékenységét kísértük figyelemmel. Tájékoztatási szempontból a legnagyobb sikernek azt érezhettük, hogy a kampányutak során rádöbbenhettünk és megismertettük az olvasókkal, hogy milyen jelentős sikereket ért el a vajdasági magyar közösség a fejlődésben. Jól működő gazdasági vállalkozásokat, termelőket, művelődési intézményeket és számos beruházást mutattunk be a választási időszakban. Az év folyamán folytatódtak a korábban kezdett sikeres projektumaink. A honlapon folyamatossá váltak a kiemelt fontosságú hírek, interjúk, riportok, valamint folytattuk például a Szép Vajdaság! fotópályázatot. Tavaly székházunk harmadik emeletén elkészült új közösségi terünk, így újdonságként bevezettük a harmadik emeleti tanácsteremben az író-olvasó találkozókat. 2023 novemberében kezdődött a Mézeskalácsot és a Jó Pajtást népszerűsítő körút. Két hónap alatt 168 új előfizetőnk lett a Mézeskalácsra és 20 új előfizetőnk a Jó Pajtásra. A nyomda tekintetében jelentős volt a múlt év, történelmi beruházást vittünk véghez. Az új, ezer négyzetméteres nyomdacsarnok kiépítése mellett a Magyar Szó Forum Nyomdájában egyszerre több osztályt is felújítottunk használt, de jó állapotban lévő nyomdagépekkel, amelyek közül az automatikus stancológép és az automatikus dobozkészítő gép kiemelését tartjuk fontosnak. Éppen ma teljesítettük első dobozmegrendelésünket. A múlt év egyik legjelentősebb eredménye a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából forgalomba hozott alkalmi bélyeg, ezen eredményünk nem jöhetett volna létre a Forum Nyomda és a Szerbiai Posta között hosszú évtizedek óta fennálló kiváló együttműködés nélkül – taglalta Erdődi Edvina, majd ezt követően a Magyar Szó-házban történő beruházások folyamatáról tájékoztatta az MNT tagjait, végül köszönetet mondott a Magyar Szó Lapkiadó Kft. összes alkalmazottjának munkájukért.
A Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Hét Nap Kft. Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületei tagjainak felmentésére és az új tagok kinevezésére vonatkozó beterjesztéseket ugyancsak megszavazták. 
 

VM4K épülete (Fotó: Privát archívum)

VM4K épülete (Fotó: Privát archívum)

Megszűnt a VM4K
Az MNT ülésén elfogadták a Szekeres László Alapítvány új Alapszabályát, ennek értelmében megszűntek az alosztályok, az általános osztály és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K). Az eddigi tevékenységet a Szekeres László Alapítvány tovább folytatja. Folytatódnak a programok, a rendezvények és a képzések, emelte ki a témával kapcsolatban, a kulturális stratégiához hozzászólva Fremond Árpád.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele