2024. augusztus 3., szombat

Nem csökken a tömeg az utakon, a határátkelőkön

Pénteken ismét tumultus alakult ki a szerb–magyar határvonal átkelőin

A belgrádi sajtó pénteken ismét a hétvégén várható út- és határhelyzetről cikkezett, emlékeztetve, hogy mivel egyesek most utaznak üdülni, mások viszont már hazafelé indulnak, várhatóan mindenhol torlódással és tumultussal lehet számolni. A Blic szerint a Görögország irányába utazók helyzetét az is negatívan befolyásolja, hogy pénteken Észak-Macedóniában az államiság napját ünnepelték, ekkor pedig a szomszédos ország polgárai hagyományosan elutaznak, zömük Görögországba.

A magyar rendőrség honlapján közzétett adatok szerint pénteken délután a Horgos–Röszke autópályás átkelőn Magyarország irányába 120 percet várakoztak a személygépkocsik, míg Szerbia irányába 60 percet (a BorderWatcher alkalmazás szerint a Szerbiából Magyarországra utazók 180 percet várakoztak, míg ellenkező irányban 45–120 percet). A Horgos–Röszke közúti átkelőn mindkét irányban 60 perces várakozási időről számoltak be a magyar rendőrség honlapján (a BorderWatcher szerint Magyarország irányába 80 és 100 perc között alakult a várakozás, míg ellenkező irányban 120 és 150 perc között). Az Ásotthalom–Királyhalom átkelőn szintén a Magyarországról kiutazók 2 órát vesztegeltek, míg ellenkező irányban 1 órát, az alkalmazás felhasználói szerint délután Magyarország irányába 100 percet kellett várakozni, ellenkező irányba pedig 160–240 percet. A Kelebia–Tompa átkelőn Szerbia irányába 15 perces volt a várakozási idő, Magyarország irányába pedig 40–65 perc. A Tiszasziget–Gyála átkelőn a hatóság szerint Szerbia irányába 30 percet várakoztak az utazók.

Észak-Macedónia irányából Görögországba a Bogoroditsa–Evzoni átkelőn a BorderWatcher felhasználói szerint 90–180 perces volt a várakozási idő, míg ellenkező irányban 60–120 perces. A Horvátországból Szerbiába utazók az említett alkalmazás szerint a Bajakovo–Batrovci átkelőn a Horvátországba utazók 80–130 percet várakoztak, ellenkező irányban pedig 30 percet.

 

Nyitókép: Beta