2024. augusztus 3., szombat

Ezerrel kevesebb újszülött

Szerbia a szülői pótlék összegének növelésével serkentené a gyermekvállalást

Aleksandar Vučić államfő legújabb bejelentései szerint az állam még az idén tovább növeli a szülői támogatás összegét, annak ellenére, hogy január elsejétől már volt növelés. Szavai szerint a második gyermek után járó összeg esetében érzékelhető majd a legnagyobb emelkedés, ugyanis mintegy kétezer euróval kapnak majd többet az anyák.

Ettől az évtől, vagyis január 1-jétől a szülői juttatás az első gyermek után 371.614,46 dinárt tesz ki, amit egy részletben kapnak meg az anyák. A második gyermek után 24 részletben folyósítják az összeget, ami összesen 329.643,66 dinár és ez havonta 13.735,15 dináros támogatást jelent. A harmadik gyermek után 120 részletben (tíz éven keresztül) összesen 1.977.861,97 dinár jár, ami havonta 16.482,19 dinárt jelent az édesanya számláján, míg a negyedik gyermek után járó támogatás 2.966.792,95 dinár, amit szintén 120 részletben folyósítanak, vagyis havonta 24.723,28 dinárt jelent.

Az idén január 1-jétől a második és a harmadik gyermek utáni egyszeri támogatás összege 123.871,49 dinár, a babaholmi beszerzésének átalányösszege pedig 6867,58 dinár. Tehát ezek az támogatási összegek majd növekednek, mert az idén ezerrel kevesebb gyermek született, mint a múlt év azonos időszakában. Novembertől így a szülői támogatás az első gyermek után az eddigi 3307 euró helyett 4336 eurót tesz majd ki.

Kiemelte, a második gyermek után járó összeg nő a legnagyobb mértékben. Az eddigi 24 hónapra elosztott összeg helyett, amelyhez még hozzákapcsolódik az egyszeri támogatás összege, illetve más juttatások, novembertől 6344 eurót, azaz 742.500 dinárt kapnak majd az édesanyák tízéves törlesztésben.

A harmadik gyermek után járó összeg valamennyivel több lesz mint 20.500 euró, míg a negyedik gyermek után járó összeg 27.230 euró dinárellenértékét teszi majd ki. Az államfő rámutatott, a második és harmadik gyermek után járó egyszeri támogatás összege 135 ezer dinár lesz.

Aleksandar Vučić hangsúlyozta, hogy a szegényebb országrészekben a gyermekek száma enyhe növekedést mutat, ám a fejlettebb, gazdagabb országrészekben jelentősen visszaesett az újszülöttek száma. Szavai szerint tenni kell azért, hogy a demográfiai adatok javuljanak és ezt egyedül azzal lehet elérni, ha az állam bizonyítja, hogy ez fontos a számára.

– Nincs elég munkaerő, csökken a gyermekek száma az iskolákban. Hamarosan behozatalra szorulunk mindenből, minden területen – hangsúlyozta az elkeserítő tényeket Vučić.

Nyitókép: Illusztráció