2024. december 22., vasárnap

Módosul a referendumtörvény is

Hatalmi és ellenzéki politikusokból álló testület követi majd a média munkáját a kampány idején

A jobb választási körülmények megteremtése több törvény módosítását követeli meg, mégpedig az Alkotmány módosítása után a népszavazásról szóló törvény módosítására is szükség lesz, illetve ahhoz, hogy a Köztársasági Választási Bizottság munkájában ellenzéki pártok is részt vehessenek, parlamenten kívüli tagokat kell bevonni a bizottság munkájába – emelte ki többek között Ivica Dačić, a köztársasági képviselőház elnöke az online formátumú megbeszélést követő tegnapi sajtótájékoztatón, amit az Európai Parlament képviselővel: Tanja Fajonnal, Vladimir Bilčíkkel, Knut Fleckensteinnel és Eduard Kukannal folytatott.

Dačić elmondta, a pártokközi megállapodás implementációja volt beszélgetésük témája, amelyen jelen volt az EU szerbiai nagykövete és a Szerbia EU nagykövete is. Kiemelte, 16 intézkedésre született javaslat, amivel a választási feltételeket javítani lehet.

– A legutóbbi ülés során már mondtam, most megismételtem az Európai Parlament képviselőnek, hogy a választási feltételek javítása érdekében az állami intézmények mindent megtesznek, hogy eleget tegyenek mindannak, amiben a pártok közti üléseken megállapodtunk, illetve amit az Európai Parlament képviselői kértek tőlünk – emelte ki Dačić, hozzátéve, ahhoz hogy egyes intézkedéseknek eleget tudjanak tenni, bizonyos törvények módosítására, más esetekben törvények bővítésekre lesz szükség.

Két kulcsfontosságú javaslatot emelt ki. Eszerint a választási kampány idejére egy ideiglenes felügyelőtestület alakul majd a média munkájának követésére. A testület tagságának egy részét az ellenzék képviselői alkotják. A testületben nem lehetnek olyanok, akik a választások idején aktív részvételt vállalnak. Dačić felszólította az ellenzéki pártok képviselőit, hogy a napokban adják át javaslataikat, akiket ebbe a testületbe delegálnának, hogy e hét végéig, vagy legkésőbb a jövő hét elejéig megalakulhasson ez az ideiglenes testület.

– Fontos, hogy minél hamarabb felálljon ez a testület, hiszen meghatározott hatáskörei lesznek, kezdve a közszolgálati média munkaszabályzatától a magánkézben levő médiumokra tett javaslatokig, de addig nem alkalmazhatják, amíg a testület nem kezdi meg a munkáját – mutatott rá.

A másik javaslat a Köztársasági Választási Bizottságra vonatkozik, illetve tagsági létszámának 6 taggal és 6 helyettessel (az ellenzék köreiből) való bővítésére. Ehhez a köztársasági képviselőkről szóló törvénymódosításra van szükség, hiszen ez fogalmazza meg, ki alkotja a Köztársasági Választási Bizottságot. A módosítás szerint olyan személyek is tagjai lesznek a bizottságnak, akik nem vesznek részt a parlament munkájában. Erre eddig nem volt példa. A törvény azonnali közvitára kerül, hogy még időben felállhasson az új összetételű választási bizottság.

A hét végéig azokkal a pártokkal is lezárják a tárgyalásokat, akik nem akartak az EP képviselőinek jelenlétében tárgyalni. Ezen a tárgyaláson jelen lesz Aleksandar Vučić államfő is.

Dačić örömét fejezte ki, hogy a Velencei Bizottság pozitívan értékelte az Alkotmány joguralom és a jogállamiság erősítésére vonatkozó módosításait. Dačić rámutatott ugyanakkor, hogy a parlament előtt áll még a népszavazásról szóló törvény módosítása is. A kettő függ egymástól, hiszen a hatályban levő referendumtörvény a jelenleg érvényes Alkotmányon alapul. Az új referendumtörvényt is a Velencei Bizottságnak kell jóváhagynia. Mindennek még az előtt kell megtörténnie, mielőtt feloszlatják a választások előtt a parlamentet, hiszen az legfőbb törvényhozó szervnek kell az új, módosított Alkotmányt is kiszavaznia.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás