2024. szeptember 14., szombat

A várólisták megszüntetéséről tárgyaltak

A célok megvalósítását az elmondottak értelmében az orvoshiány is megnehezíti

A kórházak és klinikai központok vezetőinek a feladata gondoskodni az eddigieknél hatékonyabb munkaszervezésről, hogy a különböző műtétek és diagnosztikai – elsősorban képalkotó – vizsgálatok tekintetében jegyzett várólistákat mielőbb meg lehessen szüntetni, közölte a Szerbiai Rádió és Televízió összeállítása szerint pénteken Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter az intézményvezetőkkel való egyeztetést követően. A sajtó-összeállítás értelmében Lončar a minisztérium széles körű támogatásáról biztosította az intézményvezetőket, legyen szó a korszerű berendezések beszerzéséről vagy a további szakorvosok alkalmazásáról.

– A várólisták megszüntetésének vonatkozásában nincsen kompromisszum. Feladatunk egyértelmű, mindannyiunktól felelősségteljes magatartást várnak el. Értékelésem szerint az egészségügyi rendszerben elegendő szakember dolgozik, kórházaink korszerűek, a felszerelés a lehető legmodernebb. Hiszem, hogy az eddigieknél nagyobb elkötelezettséggel, felelősséggel és jobb munkaszervezéssel meg lehet szüntetni a várólistákat – fogalmazott Lončar.

Néhány nappal ezelőtt Drina menti látogatása alkalmával a krupanji egészségházban Aleksandar Vučić köztársasági elnök jelentette be a várólisták felszámolását. Az államelnök akkor a műtétek idejében való elvégzésének a fontosságáról beszélt, szavai szerint elfogadhatatlan, hogy az embereknek várniuk kell bizonyos vizsgálatok vagy műtétek elvégzésére.

– Nem történhet meg, hogy egyesek 4-5 évig csípő-, 3-4 évig térdműtétre vagy 1-1,5 évet várjanak a szürke hályog eltüntetésére. Ezeket és a hasonló beavatkozásokat akkor kell elvégezni, amikor azokra a pácienseknek szükségük van. Az idén szeptember végéig ki kell dolgozni a megoldási tervezetet a kórházi várólisták vonatkozásában. Jövő év június végéig vagy legkésőbb a következő év végéig egyetlen várólistát sem jegyezhetnek az országban. Elég volt a semmittevésből és a nemtörődömségből – fogalmazott Vučić.

A napokban az SZRTV műsorában hangzott el, hogy a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) nyilvántartása szerint jelenleg mintegy 69 ezer polgár vár valamilyen műtétre vagy diagnosztikai vizsgálatra. A legtöbben, 20 ezren, térdprotézis beültetésére várnak, nagyjából 15 ezer páciensnek csípőprotézis-műtétre van szüksége, míg a szürke hályog műtétre 7 ezren várnak. Az említett műsorban dr. Miroslav Stamenković, a Prof. dr. Ivan Stanković Szemészeti Klinika igazgatója bejelentette, hogy az említett intézményben hamarosan megkezdik a szükséges elemzéseket, reményei szerint azt követően felgyorsulhat a beavatkozások folyamata. Az elmúlt időszakban már sikerült a korábbiakhoz képest több műtétet elvégezni, az érintett páciensek többsége 80-90 éves, hangzott el.

A folytatásban nyilatkozó dr. Zoran Gojković miniszteri tanácsos és volt tartományi egészségügyi titkár a várólisták több évtizedes meglétének tényére emlékeztetett. Szavai szerint az egyik legnagyobb probléma a szakemberhiány, valamint az, hogy az orvosok nagy része nem hajlandó összetett, nagyobb odafigyelést igénylő műtéteket elvégezni, hiszen azok esetében a felelősség is nagyobb. Elsősorban a költséges eljárások vonatkozásában hosszúk a várólisták, emelte ki Gojković. Hozzátette, a várható élettartam egyre hosszabb, az idősek szeretnének minél minőségibb életet élni és aktívak maradni, ez mindenhol a világban így van. Jelenleg nem a pénz jelenti a legnagyobb kihívást, hanem a szervezés és a fegyelem, emelte ki Gojković.

– Az egész rendszerben átalakulásra van szükség, mindannyiunknak meg kell változnunk, úgy az orvosoknak és az adminisztrációnak, mint a pácienseknek. Ez a legnagyobb kihívás Szerbiában, hiszen mindenki a változást sürgeti, ám senki nem hajlandó megváltozni. Hiszem, hogy Zlatibor Lončar vezetésével a minisztérium képes lesz a helyzet magaslatára emelkedni – taglalta Gojković.

@sz= P.E.

Megelőző vizsgálatok

Vasárnap ismét országszerte megszervezik az ingyenes megelőző vizsgálatokat, ezeket bárki igénybe veheti, azok a polgárok is, akiknek nincsen egészségbiztosításuk. A férfiak PSA-szűrést végeztethetnek el – a vérminta elemzése révén elvégzett szűrővizsgálat a prosztatarák diagnózisának felállításában játszik fontos szerepet –, míg nemtől függetlenül a teljes vérkép elkészítése mellett az alábbi laborvizsgálatokat kínálják fel: karcinoembrionális antigén-teszt (CEA), CA 19-9 laboratóriumi vizsgálat – a szakirodalom szerint a hasnyálmirigyrák kezelése monitorozásának, valamint a betegség esetleges kiújulása kimutatásának céljával végzik el – és alfa-fetoprotein (AFP)-teszt – ennek célja a máj-, a here-, valamint a petefészek-daganat lehetőségének a vizsgálata. Továbbá mindenki vérnyomás- és vércukorszint-mérést végeztethet el, EKG-vizsgálaton vehet részt és ultrahangos készülékkel vizsgáltathatja meg a pajzsmirigyét. Az óvodás- és iskoláskorú gyermekek vizsgálatát ugyancsak megszervezik.