2024. szeptember 11., szerda

Az orosz legfelsőbb bíróság megszüntette a Memorial jogvédő társaságot

Az orosz legfelsőbb bíróság kedden az ügyészség beadványára döntést hozott a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság megszüntetéséről.

A bírósági ítélettel felszámolják a szervezet összes részlegét. A testület csak a határozatot ismertette, az indoklásra nem tért ki. Az ítélet nem jogerős, a védelem bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be ellene.

A Memorial megszüntetését a moszkvai ügyészség kezdeményezte, mert azt olyan intézménynek tartja, amely szerint igazolható a terrorista és szélsőséges szervezetek támogatóinak tevékenysége.

Az ügyészség állítása szerint a Memorial anyagai tartalmazzák az olyan nemzetközi terrorista és szélsőséges szervezetek tevékenysége igazolásának „nyelvi és pszichológiai ismérveit", mint a Hizb ut-Tahrír al-Iszlami, a Tablighi Dzsamaat, az al-Takfir val-Hidzsra, az Artpodgotovka és a Jehova Tanúi. Oroszországban mind az öt, a jogvédő központ által felkarolt szervezetet betiltották korábban, magát a Memorialt pedig idegen ügynöknek minősítették.

Az ügyészek felrótták a Memorialnak, hogy szisztematikusan eltitkolta az idegen ügynöki tevékenységére vonatkozó információkat, és megsértette az orosz alkotmányt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt, a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát és a gyermekek jogairól szóló egyezményt.

A Nemzetközi Memorial az egyik legrégebbi nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban és a mai Oroszországban alkalmazott, vélt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik.

A Memorial a bírósági bejelentésre úgy reagált, hogy az ítélet azt mutatja, „a politikai terror története (...) nem pusztán a szakértőket érintő kutatási terület maradt, hanem akut probléma a mai Oroszország számára".

Külföldről is számos éles bírálat érte a moszkvai döntést. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter például „rettenetes veszteségnek" nevezte a Memorial felszámolását, aláhúzva, hogy az orosz népnek joga van megismernie valós történelmét.