Elsőként Jean Castex francia miniszterelnök fogalmazta meg az optimisták véleményét a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban: „Már látni az alagút végét!”. Az optimisták ugyanis eltérő, de belátható időn belül (nyárig, a nyár végéig, az év végéig) legyőzhetőnek vélik a vírust. A pesszimisták nem ilyen biztosak ebben. Kezdetben csak egy újságcímet kaptak: „Meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal.” Később Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk. Ezek az eltérő vélemények már jól érzékeltetik, hogy mind nagyobb az idegesség és türelmetlenség a járvánnyal kapcsolatban.
Legkevésbé veszélyes a szakemberek idegessége és türelmetlensége. Először is az irritálja őket, hogy már több mint egy éve együtt élünk a vírussal (Szerbiában március 5-e volt az első fertőzés évfordulója, de Kína már 2019-ben jelezte a járványt), de még mindig keveset tudunk a kórokozóról. Azt minden kétséget kizárólag megállapították, hogy nem mesterséges, hanem állati eredetű. Hosszú vizsgálódás után a denevéreket részben felmentették. Most már olyan állatkákat emlegetnek (tobzoskák, bronznyestek), amelyeket alig ismerünk, de a kínaiak eszik. A háttérben pedig ott a gyanú, hogy a vírus másutt is felbukkant, mert nehezen elképzelhető, hogy egyetlen forrásból világméretű járvány lett.
Még több bonyodalommal jár, hogy mennyi mindent nem tudunk az oltóanyagról. Mennyi időre ad immunitást? Teljes immunitást ad-e? Fertőzhet-e a beoltott személy? A felkínált vakcinák közül mind egyformán használható? (Hogy ebből milyen bonyodalmak származhatnak, azt az AstraZenecával kapcsolatos eset szemlélteti. Először tucatnyi ország felfüggesztette használatát, mert felmerült a gyanú, hogy tüdőembóliát, trombózist okoz, utána mégis engedélyezték.)
A legveszélyesebb az a türelmetlenség és idegesség, amely a kormányokat kerülgeti. Már most biztos, hogy a járvány jobban visszavetette a gazdaságot, mint a 2008. évi válság. Márpedig közismert, hogy a 2008-as válság nemcsak kormányok bukásával, hanem pártok válságával, ellehetetlenedésével járt. Mert könnyű volt őket a gazdaság tönkretételével vádolni.
Most ideiglenesen a kormányoknak jó dolguk van. Nemcsak dicséretre méltó hatékonysággal szervezték meg az oltást (a világon egyetlen nap alatt 3,2 millió embert oltottak be), hanem jelentős összegekkel támogatják a gazdaságot és a polgárokat. (Az „éllovas” az Egyesült Államok: minden polgár 1400 dollárt kap.) Csakhogy ennek is böjtje lesz, és nagy kérdés, mikor tér minden a rendes kerékvágásba.
Elsősorban is érezhető lesz az eladósodás hatása, mivel már nem egy állam (az érintett államoknak kb. a fele) máris veszélyesen eladósodott. (A világ majdnem annyira eladósodott, mint a II. világháború után. A koronavírus eddig 24 ezer milliárd dollárba került, a világ adóssága pedig 6,3 ezer milliárd dollár.) Nem kizárt, hogy a most segélyt kapók lesznek az elsők, akik a kormányt teszik majd felelőssé a „könnyelműségért”. De ettől függetlenül a következmények elkerülhetetlenek.
Különösen súlyosak lehetnek a következmények az Európai Unió országaiban. Részben azért, mert Európában nagyobb volt a gazdasági visszaesés, mint általában a világon. (2020 utolsó negyedében 6,8 százalékos.) Részben azért, mert az Európai Bizottságra rosszabb sors vár, mint az egyes tagállamok kormányára, mert mindenért őt teszik majd felelőssé, éppúgy, mint korábban egy-egy államon belül a kormányokat.
Már most bírálják a vakcina beszerzése körüli bonyodalmakért, holott csak az történt, hogy mások többet ígértek a vakcináért,
mint amekkora árban a EB a gyártókkal megegyezett. De bírálat várható azért is, mert most elég rosszul tettek egy nagy lépést az Európai Egyesült Államok megteremtése felé: „kollektívan” vették fel azt a kölcsönt, amely most nagyon jól jön a tagállamoknak, ám ezt „kollektívan” kell majd visszafizetni is, részben vagy teljes egészében az infláció veszélyének vállalásával. (Nem is vagyunk tudatában, máris mekkora az infláció. Gárdonyi Géza korában egy ember 10 forintot kért egy szamárért kondérral, végül 9 forintban megegyeztek.)
Sokkal komolyabb következményei lehetnek annak, hogy ez a módszer ellentétben áll az euró létrehozásakor elfogadott szabályokkal. Akkor kimondták, az adósság nem lehet nagyobb az éves nemzeti jövedelem 60 százalékánál. Már ma alig akad ország, amely ezt betartja. (Görögország adóssága az éves nemzeti jövedelem 342 százaléka, és most szembekerült azzal, hogy a munkások 46 százaléka maradt munka nélkül.) De tilos a túlzott megadóztatás is, márpedig akkor honnan legyen pénz? Közben az adó már így is magas. (Franciaországban a jövedelem 46 százaléka.) És most jön a szinte kilátástalan helyzet: nagyobb költség, nagyobb adósság és kevesebb munka.
Még kevésbé kiszámítható türelmetlenségi tényező a polgárok lázongása a megszorítások ellen. Köztudott, hogy a járvány leküzdhető lenne, csak mindenkit be kellene zárni két hétre. Az is nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen. A kormányok gondja tehát: hogyan minél kisebb megszorítással minél nagyobb eredményt elérni. Még így is mind több országban tüntetnek a megszorítások ellen. Közben a vírusnak mind gyorsabban fertőző válfajai jönnek létre. (Már három ilyen ismert: az angol, a brazil és a dél-afrikai. Pillanatyilag a brazil tartja a rekordot: Brazíliában egyetlen nap alatt 90 570 új fertőzött lett, de Magyarországon is rossz a helyzet: már volt 24 óra alatt több mint 10 000 fertőzött, és a napi halottak száma állandóan 200 felett.)
