Kihallgatták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Zvedara városnegyedben fogva tartotta a lányát, tudósít a Szerbiai RTV.
A férfi kijelentette, hogy élni fog a törvényes jogával, és hallgatással védekezett, emellett az is napvilágot látott, hogy hosszú ideje kábítószert és alkoholt fogyaszt.
Az ügyészség úgy döntött, hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyezik a férfit.
![Fotó: novosti.rs Fotó: novosti.rs](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/19739/image-thumb__19739__msz-article-nocrop/cms-image-000296704.jpg)
Fotó: novosti.rs
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a rendőrség igen súlyos állapotban talált rá a lányra, akit, a médiaiértesülések szerint több éven keresztül teljesen elhanyagolt édesapja.
A rendőrség közleménye szerint a lány alig mutatott életjeleket, amikor rátaláltak. A férfi ellen körözést adtak ki, végül március 28-án megtalálták és elfogták.
Nyitókép: Fotó: novosti.rs