2024. december 22., vasárnap

Újabb személyt tartóztattak le a tegnapi belgrádi terrortámadással kapcsolatban

Egy számszeríjjal nyakon lőtték a szerbiai csendőrség egy tagját tegnap az izraeli nagykövetség előtt Belgrádban. A csendőr önvédelemből tüzet nyitott és lelőtte a támadót, aki a sérülései következtében meghalt. A csendőrt a Sürgősségi Központban megműtötték, és stabil állapotban van. Az ügyészség a támadást terrorcselekménynek minősítette, ezt követően megnövelték a biztonsági szintet, és a rendőri jelenlétet az elkövetkező napokban fokozott szintre emelik minden nyilvános helyen. A terrorcselekmény miatt rendőrségi akció indult az országban, amely továbbra is folytatódik. Az éjszaka folyamán több helyszínen hajtottak végre házkutatást, több tucat embert kihallgattak. Két esetben előzetes letartóztatást rendeltek el a belügyminiszter mai kijelentése szerint. Aleksandar Vučić államfő tegnap úgy nyilatkozott, hogy a tegnap lelőtt támadót figyelték a biztonsági szolgálatok, de még nem volt elég bizonyíték a letartóztatására. 

Ivica Dačić belügyminiszter tegnap elmondta, hogy Belgrádban újabb személyt tartóztattak le terrorista szervezkedés gyanújával. Egy 1999-ben született belgrádi személyről van szó, akit már két évvel ezelőtt is letartóztattak, mert több militáns csoport adminisztrátora volt az interneten, amelyek dzsihádra hívtak fel – közölte Dačić.

Kifejtette, hogy az ellene folyó eljárás még mindig tart, de korábban kiengedték az előzetes letartóztatásból.

Ezt követően folytatta a kommunikációt a szélsőségesekkel, így napi kapcsolatban állt a tegnap megölt terroristával, ami miatt gyanús, hogy közvetlenül részt vett a logisztikai támogatásban és a tegnapi terrorista cselekménynek a szervezésében. A rendőrségi akció több helyszínen folytatódik Szerbiában – jelentette ki Dačić miniszter.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)