Veljko Belivuk, alias Velja Nevolja és barátja, Marko Miljković, azaz Mare Mesar, valamint bűnszervezetük tagjai szigorú szabályszerűséggel tüntették el a nyomokat az előre kitervelt gyilkosságok után. Külön ruhát, védőfelszerelést használtak, nejlonnal fedték be a „kivégzőhelyet" – írja a Blic a vádiratban közzétett vallomásra hivatkozva.
A jól bejáródott rutinnak, a szigorú szabályoknak köszönhetően a bűnszervezet tagjainak sikerült szinte minden nyomot eltüntetniük, azt remélve, hogy a belügyi szervek soha sem bukkannak az áldozatok maradványainak nyomára. A bűnszervezet kegyetlenségét csak azok a fényképek igazolják, amelyeken megörökítették tetteiket, hogy azokat egymásnak mutogassák, megosszák. Kegyetlen tetteikről titkosított üzenetben is értekeztek, de ezt a nemzetközi szervek és a szervezett bűnözéssel foglalkozó részleg együttműködésének köszönhetően sikerült feltörni, így a rendőrség hozzájuthatott ezekhez az üzenetekhez is.
A gyilkosság részleteiről a bűnbanda egyik letartóztatott tagja, Bojan Hvatin is beszámolt, aki legalább négy gyilkosságban vett részt. Ő mutatott rá arra, hogy a bűnszervezet tagjai nagyon jól tudták, hogyan kell a nyomokat eltüntetni. Minden alkalommal egy tagot azzal bíztak meg, hogy beszerezze a szükséges felszerelést, így a felületek befedésére szükséges nejlont, a köteleket, a ragasztószalagot, a fekete zsákokat, a munkaöltözéket, a gumicsizmát. Egy-egy gyilkosság után ezeket mind megsemmisítették, kivéve a gumicsizmát, azt alaposan megmosták.
A szervezet Ritopekben található házában, a vágóhídnak nevezett titkos szoba falait nejlonnal borították be, majd bekészítették a szükséges felszerelést, egyrészt azt, amivel kínozták áldozataikat, másrészt azt, amit a holttestek eltüntetésénél használtak.
Ez alatt az idő alatt egy külön csoport foglalkozott az áldozat becserkészésével, majd elfogásával és hatástalanításával. Mire az áldozattal Ritopekbe értek, a szoba már készen várta őket. A vádlott vallomása szerint a gyilkosságoknál mindig jelen volt Belivuk és Miljković, de általában 4-5 személy részt vett a kínzásokban és a gyilkosságban. Ők is csak az után mentek be a „vágóhídra", miután levetették a saját ruhájukat és munkaruhát vettek fel, gumicsizmát, illetve egészségügyi gumikesztyűt, arra pedig még egy munkáskesztyűt. Belivuk a vérnyomok eltüntetésének felelőse volt. Ezt az „aranyszabályt" egyedül Zdravko Radojević meggyilkolásánál nem tartották be, nem került nejlon a falakra, ezért az ő DNS-ének maradványait meg is találta a rendőrség nyomozócsoportja.
Áldozataikat kegyetlenül megkínozták, egyes üzenetek szerint – amelyeket a bűnszervezet tagjai a gyilkosságok után váltottak – maguk az áldozatok kérték, hogy gyilkolják meg őket, csak vége legyen szenvedésüknek. A gyilkosság után a test szétdarabolása következett. A bűnszervezet egyik tagja, Vojislav Đorđević szakképzett hentes volt, valószínűleg ő volt az, akitől tájékoztatást kaptak, hogyan kell a testet szétdarabolni. Állítólag Belivuk és Srđan Lalić volt az, aki a kínzásokat megörökítette.
Mindig először az áldozat fejét vágták le baltával. A test többi részét pedig kisebb darabokra szabdalták, majd az ipari darálóba tették. A maradványokat fekete zsákba gyűjtötték. Gondosan csomagoltak, több fekete zsákot is felhasználtak, nehogy a tartalom bárhol nyomot hagyjon. Végül a maradványokat a Dunába szórták, úgy, hogy egyikük halászfelszerelésben ment be a folyóba, olyan mélyre, amennyire csak bírt, míg a társa kötéllel tartotta a partról, nehogy elvigye az ár. Csak ott vágták ki a zsákot.
Hrvatin a vallomásában elmondta, hogy egy jól bejáródott csapatról volt szó. A gyilkossággal és a nyomok eltüntetésével egy–másfél óra alatt végeztek. A ruházatot, a nejlonokat és más tárgyakat elégették, de sohasem a házhoz közel, hanem más, az együttműködő vádlott szerint erre alkalmasabb helyen.
