2024. december 22., vasárnap

Késelés a Lasta járatán

Korábban a sajtó azt közölte, hogy terrorista merényletről lehet szó

A Lasta utasszállító vállalat Dortmund – Belgrád járatán késelés történt, írja az alo.rs hírportál.

A tanúk elmondása alapján kiderült, hogy a támadó késsel szúrta meg a sofőrt, aki a sebesülése ellenére szerencsére életben maradt.

Az utasoknak sikerült megfékezniük a támadót, és azonnal riasztották a német rendőrséget. Az egység gyorsan a helyszínre ért és letartóztatta a férfit.

Vladan Sekulić a Lasta utasszállító vállalat igazgatója ma megerősítette, hogy szerda este 22.30 körül az egyik utas megtámadta a sofőrt az említett járaton, aki könnyű sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor cáfolta a média korábbi állítást, miszerint terrortámadásról lehet szó – írja a Tanjug a Novosti alapján.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás