Hat nap a vízen

A cserkész Tutajtábort tízévente szervezik meg, az elsőt még 1913-ban tartották meg a Külföldi Magyar Cserkészszövetség kezdeményezésére. Ezúttal Magyarországon, Tiszabecsen rendezték meg, 250 magyar cserkész vett részt rajta, a vendégek négy kontinensről érkeztek. Tizennégy saját építésű tutajjal tették meg egy hét alatt a 100 kilométeres távot a Tiszán, Tiszabecstől Benkig.

– A tábor július 14-én kezdődött. A tutajok elkészítéséhez biztosították az alapanyagokat: fát, műanyag hordókat és csavarokat. Két napunk volt megépíteni a vízi járműveket, mind a tizennégy alapja ugyanolyan volt, de a felső részt minden csapat magának tervezte. A tizennégy tutaj közül tizenkettőn voltak a csapatok, kettőn pedig a szervezők, mindegyiken körülbelül tizenheten voltunk. Emellett volt egy Talyiga nevű szárazföldi csapat, amelyik segített nekünk. Ők gondoskodtak többek között az élelemről – mesélte Varga Norbert, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség mozgalmi vezetője, aki hatodmagával szintén részt vett a táborban.

Mielőtt útnak indultak, a cserkészek előadásokat hallgattak a vízi navigációról és a biztonságról. Itt megtanulhatták az alapokat a sodrásirányról és a vízi mentésről. Az utolsó napon a tananyagot visszakérdezték a résztvevőktől.
A csapatok vasárnap délután indultak a vízi kalandra, és pénteken érkeztek meg. Napközben eveztek, este viszont kikötöttek elvégezni az esetleges javítási munkálatokat, illetve pihentek. A tutajokon főztek, ettek és aludtak a résztvevők.

– Nagyon sok mindenre kellett figyelni, nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent figyelembe kell venni, nagyon jó csapatmunkára volt szükség. Az időjárás változó volt, a hatalmas hőségtől a zivatarig minden. Többnyire sikerült kifognunk a jó időt, az éjszakák pedig kellemesen hűvösek voltak. Háromszor kapott el bennünket az eső, ebből egyszer egy komolyabb vihar kerekedett, amikor tartani kellett a tutaj tetőszerkezetét – emlékezett vissza Norbert.

A tutajok hatszor nyolc méter nagyságúak voltak. Minden napra meg volt szabva, hogy mekkora távot kell megtenniük, majd a megfelelő helyeken kikötöttek esténként. A csapat minden tagjának megvolt a saját feladata. Volt egy kapitány, illetve a helyettese, továbbá volt, aki a tutaj építését koordinálta és karbantartotta, más a képzéseket vezette, vagy a csapat lelki állapotáért volt felelős. A tábor minden napjának volt jelszava, többek között a kitartás, a barátság és a bátorság. A cserkészek ezen szavak szellemiségében éltek az adott napokon. Amikor kikötöttek, összeszedték a parton lévő szemetet, csapatjátékokat játszottak és beszélgettek.

– Bár cserkésztáborról volt szó, nem volt annyira szigorú, kötött a program, nem volt kötelező takarodó, de természetesen tekintettel voltunk azokra, akik pihenni szerettek volna. A tábort tízévente szervezik meg. Emiatt úgy éltem meg, mint egy ritka, fantasztikus lehetőséget. Természetesen szeretnék még részt venni rajta, de ki tudja, hogy hol leszek tíz év múlva, és lesz-e rá lehetőségem. Valóban felejthetetlen élmény volt, csak túl gyorsan elmúlt. Bár fárasztó volt, nem merültem ki, inkább feltöltődtem – tette hozzá a cserkész.