2024. december 22., vasárnap

A magyar szabadság napja

Varga Judit: A nemzet büszke 1848–49 forradalmára, szabadságharcára

Március 15-ére mindannyian büszke szívvel tekintünk, ez az a nap, amikor a világ megtudta, hogyan mondják magyarul azt, hogy szabadság – mondta Varga Judit Kossuth Lajos szülőhelyén, Monokon hétfőn.

Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott: március 15-ének számtalan hőse van, akik előtt évről évre fejet hajthatunk, köztük olyanok, akiknek nevét sosem ismerhettük meg, de ennek a napnak van egy olyan hőse is, akinek a nevét még a tengerentúlon is visszhangozzák. Kossuth Lajos említése nélkül nem beszélhetünk nemzeti függetlenségről és önrendelkezésről, szabadságjogokról és polgári Magyarországról; rendíthetetlen államférfiként bátran és kitartóan küzdött a császári hatalommal szemben hazánkért, a magyar nép szabad akaratáért – mondta.

Büszke lehet Monok, hogy ilyen kiváló férfit adott e hazának. „Hálával tartozunk Kossuthnak és társainak, hogy ma is azt mondhatjuk a magyar népre, hogy egy szabad, európai nemzet. Szabad és független, mert a függetlenségünket soha, egy pillanatra sem szabad elengednünk” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

A jelenről szólva azt mondta: nehéz időket élünk, válságból válságba sodródik a világ, mire megszelídült a vírus, a közvetlen szomszédunkban tört ki háború, nincs könnyű helyzetben a magyar ember, nincs könnyű helyzetben Európa sem.

Úgy fogalmazott: a meggondolatlan hazai kijelentések mögött politikai kufárok állnak, az ilyen emberek nem a haza érdekét helyezik előtérbe, hanem remélt önös sikerüket. „Ezek a politikai kalandorok nem foglalkoznak azzal, hogy ilyen kiélezett helyzetben a beszéd már önmagában is cselekvés, a könnyelmű cselekvés pedig szörnyű következményekkel járhat olyan időkben, amikor higgadtságra és stratégiai nyugalomra van szükség.”

Szólt arról is, ahhoz, hogy Magyarország békéjét megtartsuk, azt a békét és szabadságot, amelyért őseink oly nagy árat fizettek, felelősen kell gondolkodnunk és felelősséget kell vállalnunk, Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első.

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője és képviselő-jelöltje az ünnepségen arra emlékeztetett, Kossuth Lajos mindig is büszke volt arra, hogy ő monoki, Zemplénben született. A márciusi ifjak ma is példát mutatnak nekünk – hangoztatta a képviselő. Mint mondta, kiáltványuk felhívása, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés, ma is irányadó.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás