Búsulásűző busójárás

Távol áll tőlem az „agyszerelői” szakma, de egy búsulást és depressziót elüldöző terápiára mérget merek venni, és ilyentájt évente egyszer előszeretettel alkalmazom magamon is. Mert a mohácsi busójárás forgatagában való sétálásnál és szemlélődésnél nincs jobb kúra a stresszre, depresszióra és a bánat különböző formáira.

Ami az egészben a legszebb: ehhez még gyógyszerészünk és háziorvosunk véleményét sem kell meghallgatnunk, mivel egyedüli közvetlen mellékhatása az egész napos kúrának az, hogy a sétálókat, főleg a gyerekeket a felvonuló, az álarcuk miatt legtöbb esetben csőlátású busóktól távol tartó, többnyire kölyökkorú jankelék megszórnak tollal, liszttel vagy pedig legrosszabb esetben korommal.

Az egész napos, 2-3 kilométeres körzetben az egyik helyszínről a másikra való sétálás után jelentkező fáradtságot, no meg a kerepelők és az általában bádogból készült zajkeltő eszközök fülsiketítő kakofóniája okozta fülcsengést senki sem úszhatja meg.

Nem árt odafigyelni a rendezvényen (természetesen pénz ellenében) kínált finomabbnál finomabb helyi szeszes nedűk fogyasztására sem. Ami viszont garantált: a rosszkedv, a depresszió azonnali elmúlása, őszinte, folyamatos mosoly, legtöbb esetben óriási hahotázással kísérve.

És persze óriási melegség a férfiember szívében, amikor azon kapja magát, hogy a felvonuláson hirtelen átöleli egy csinos, szép busóhölgy (a hölgyeket pedig egy hatalmas, marcona busó). Mert hát a farsang idejére sem a busókra, sem a szépbusókra, illetve a jankelékre sem vonatkoznak a társadalom morális szabályai, sokan éppen ezért nagyon ügyelnek, hogy inkognitóban maradjanak. Aki már öltözött be busónak, állítja: ez egy más tudatállapot.

Mindezt személyes tapasztalat alapján állítom, mert az idén a kelleténél egy picit körülményesebbre sikeredett Mohácsra való érkezésem, ami miatt a város központja felé rohanva gondolataim színe még megegyezett az égbolton gomolygó esőfelhőkével, amint azonban útitársaimmal a felvonulási forgatagba keveredtünk, bármilyen egzotikus, illetve szintetikus tudatmódosító szer bevétele nélkül hirtelen felfelé hajlott szájam csücske, hogy azután a nap hátralévő részében ilyen is maradjon.

Mert a busók a szomorkás, időnként csapadékos időjárás ellenére az idén is derekasan kitettek magukért, és mindent elkövettek, hogy elűzzék a város felett sötéten gomolygó fellegeket. A látogatók előtt úgyszintén le a kalappal. A felvonulást a város főutcájának a két oldalán több tízezren kísérték végig, ahogyan rengetegen voltak a Duna-parton is, amikor a kompról a vízre bocsátották a kimúlt telet jelképező koporsót, és az akkor már zuhogó eső ellenére a sötétedéskor a főtéren rengetegen nézték végig a kiszebábnak a máglyán való elégetését is. Ezt követően pedig sokan táncra is perdültek az egyre erőteljesebb esőzés ellenére.

A mohácsi busójárás február 13-án, húshagyókedden ért véget. Ekkor újra benépesült Mohács belvárosa. A főtéren a busók a máglya körül letáborozva elfogyasztották az előző nap során kapott élelmet a rokonokkal, ismerősökkel, majd a duda, tambura hangjára kifulladásig járták a kólót, no meg elégették a telet jelképező koporsót.