2024. december 22., vasárnap
MAGYARORSZÁG

Nem csak üzleti szempont!

Stratégiai kérdés a budapesti reptér állami kézbe kerülése

A turizmus területén működő több mint negyven szakmai szervezetet tömörítő Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) üdvözli a reptér megvásárlását, és a nemzetközi forgalom nagymértékű növekedését várja az ország első számú repterének többségi állami tulajdonba kerülésétől. Az MTSZA szerint Budapest légikikötőjének hazatérése fontos lépés Magyarország Közép-Európa vezető, régiós szerepének erősítésében.

Magyarország régiós versenytársainak légikikötői; a varsói, a prágai, a pozsonyi, a bukaresti, a szófiai mind 100 százalékos állami, a bécsi repülőtér pedig többségi osztrák közösségi tulajdonban van – emlékeztet az MTSZA.

– Az, hogy ki irányítja az ország légi kapuját, nem pusztán üzleti, hanem stratégiai kérdés is. Ezért is volt szükséges és örömteli lépés a repülőtér hazai kézbevétele. Ezzel az egész ágazat számára kedvezőbb döntések születhetnek a reptér hosszú távú technikai tervezésén túl például a járatfejlesztések alakításában is. Mindezek mellett országimázs szempontból is jelentős a reptér szerepe, hiszen az ide érkező és innen induló turisták itt szerzik első és utolsó benyomásaikat az országról – hangsúlyozta a közlemény szerint Princzinger Péter, az MTSZA elnöke.

A repülőtér az ország első számú kapujaként kiemelt szerepet játszik a nemzetközi beutazóforgalom alakulásában, azon belül pedig a távoli piacról érkező, magas költésű turisták érkezésében. Körükben ugyanis különösen jelentős a minőségi szolgáltatásokat kereső vendégek aránya. A repülőtér megvásárlásával lehetővé válik, hogy a korábbiaknál több tradicionális légitársaság létesíthessen légi összeköttetést Budapest irányába – olvasható az összegzésben.

A közvetlen, hagyományos légitársaságok által üzemeltetett járatok szerepe alapvető a nemzetközi vendégek, különösen a távolabbi országokból érkezők számának növelése szempontjából. A reptér magyar tulajdonba kerülése emellett új távlatokat nyithat az üzleti célú beutazás erősítése előtt is, hiszen Budapest légi elérhetőségének javítása tovább erősítheti Magyarország versenyképességét a hivatásturizmus piacán is – emelte ki Lázár Judit, a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke a történelmi jelentőségű bejelentés kapcsán.

A repülőtér hazai működtetése és a várható fejlesztések a beutazó külföldi és kiutazó magyar turisták választási lehetőségeit is szélesítik, továbbá a repülőtér megközelítésének körülményeit is javíthatják – írják.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulcsszerepet játszik mind az ország turizmusa, mind Magyarország megítélése szempontjából. A tulajdonosváltásnak köszönhetően a jövőben tovább erősödhet a szakmai együttműködés a repülőtérrel, így lehetőség nyílhat a szolgáltatások további bővítésére és javítására, beleértve a városba jutás módjának és minőségének fejlesztését. Ez mind kedvezőbbé tehetné Budapest és Magyarország megítélését az utazók szemében – idézi a közlemény Molnár Juditot, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnökét.

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány a turizmus területén működő több mint negyven szakmai szervezetet tömörítő szervezet. Az MTSZA célja, hogy a turizmus különböző szegmenseiben érdekelt szereplők összehangolják információs, képzési és továbbképzési igényeiket, olyan platformot hozva létre, amely valamennyi tagszervezet, valamint a magyar turizmus minden szereplője számára értékes szolgáltatásokat nyújt – tartalmazza a közlemény. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI