2024. december 22., vasárnap

Orbánt kérte fel kormányalakításra az elnök

Egy kis ideig még várni kell arra, hogy megismerjük az új magyar kormány minisztériumi struktúráját és a tárcák vezetőit. Az viszont már biztos, hogy Orbán Viktor marad a kormányfő. Áder János elnök felkérését a tisztség betöltésére és az új kormány megalakítására tegnap fogadta el. Az ötödik Orbán-kormány május 16-a után kezdheti meg a munkát.

A választás törvényes, alkotmányos, szabad és demokratikus volt, eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű, az új kormány és új Országgyűlés legitimitását megkérdőjelezni nem lehet – hangsúlyozta tegnap a magyar elnök a budai Sándor-palotában. Áder János azt követően állt a nyilvánosság elé, hogy előtte Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett, aki elfogadta tőle a felkérést a kormányalakításra. Az államfő ezért azt javasolja majd a parlament hétfői (május 2-ai) alakuló ülésén, hogy a képviselők (ismét) Orbánt válasszák meg kormányfőnek. 

Megbeszélésünk arra a kérdésre korlátozódott, hogy képes vagyok-e a kormányzásra. Erre igennel feleltem – mondta a találkozó után a régi-új miniszterelnök, aki a Fidesz elnökeként ötödször alakíthat kormányt. Orbán az április 3-ai országgyűlési választáson győztes Fidesz–KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltje volt.

Az államfővel folytatott egyeztetés befejeztével kijelentette: tudja, hogy mindenkit az új kormány összetétele foglalkoztat, de – mint megjegyezte – erre még nem akar válaszolni. Hozzáfűzte: még nem tart ott a folyamat, hogy erről többet mondhasson. Jelezte ugyanakkor, hogy több miniszterjelölttel is tárgyalásokat folytat; valakivel már megállapodott, másokkal még nem. Éppen ezért türelmet kért mindenkitől.

Az új kormány összetételével kapcsolatban elmondta: ezúttal is az előttünk álló kihívásokhoz alakítja az új struktúrát. Közölte: Magyarországnak mindig olyan kormányra van szüksége, amely az élet kihívásaira jó megoldásokat ad.

Nem kell vezető politikusnak lenni, hogy lássuk, más természetű évtized elé nézünk – állapította meg. Ezzel összefüggésben megemlítette az Ukrajnában dúló háborút, a kibontakozó energiaválságot és a járványokat. Az országgyűlési választáson az emberek világos döntést hoztak: azt akarták, hogy maradjunk ki a háborúból, a kibontakozó európai gazdasági válság kérdéseire pedig olyan válaszokat adjunk, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország megőrizhesse eddig elért eredményeit. Éppen ezért olyan kormány alakul, amely (összességben és tagjai által külön-külön is) képes lesz arra, hogy megvédje Magyarországot ebben a veszélyekkel teli évtizedben – zárta mondandóját Orbán.

Bár továbbra sincs válasz arra, kik kerülnek be miniszterként az új kormányba, Orbán április elején elárult egy nevet. Kijelentette: szeretné, hogy Szijjártó Péter maradjon továbbra is a külügyminiszter.

A budapesti Népszava napilap korábban úgy értesült, hogy Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője távozhat, Pintér Sándor belügyminiszter pedig újabb négy évet vállalhat, ahogy megőrizheti posztját Varga Mihály is pénzügyminiszterként, de az eddiginél kisebb hatáskörrel. A gazdasági stratégia, az energetika, valamint a fejlesztések koordinálása egy új tárcához kerülhet, amelynek várományosa az a Nagy Márton lehet, aki a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója volt.

Hírek szerint az államfői székbe május 10-én átülő Novák Katalin hivatali utódja a családokért felelős tárca nélküli területen Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő lehet. Lázár János meg egy új, összetett feladatokkal, köztük a mezőgazdasági, élelmiszeripari fejlesztésekkel és kiskereskedelemmel foglalkozó tárca élén térhet vissza.

Sokan szinte biztosra veszik, hogy Gulyás Gergely marad a kancelláriaminiszter. Gulyás csütörtökön elmondta: már kétszer is beszélt Orbánnal a kormány várható személyi összetételéről, de arra nem válaszolt, hogy kapott-e felkérést a folytatásra.

Az új összetételű Országgyűlés hétfői alakuló ülése után a jelenlegi Orbán-kabinet megbízatása megszűnik, és az új kormány munkába lépéséig csak ügyvezető feladatokat lát(hat) el. A magyar parlament a május 16-ával kezdődő héten választhatja meg az új miniszterelnököt, ezt követően egy-két napon belül megalakul az új kormány is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás