2024. december 22., vasárnap

Megvédik a határokat

Magyar–lengyel államfői találkozó Budapesten

Andrzej Duda lengyel államfő hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, és csütörtök délelőtt négyszemközti, majd plenáris megbeszélést folytatott Áder János köztársasági elnökkel a Sándor-palotában. A találkozó után közös sajtótájékoztatót tartottak.

Még az idén elkészülnek a Via Carpatia nemzetközi közúti folyosó Magyarországra eső 230 kilométeres szakaszának hiányzó beruházásai – mondta Áder János köztársasági elnök, rámutatva arra, hogy a közép-európai régió komoly infrastrukturális hátrányban volt a közúti és a vasúti összeköttetés, illetve az energetikai és a digitális hálózatok összekapcsolása terén 1990 előtt és az azt követő években.
Hangsúlyozta: a Via Carpatia észak-déli nemzetközi közlekedési folyosó a Baltikumtól Görögországig mintegy 3300 kilométeren vezet, ebből 230 kilométeren át Magyarországon.
Áder János arról is beszélt: Lengyelország Magyarország negyedik legfontosabb gazdasági partnere, a két ország közötti áruforgalom értéke tízmilliárd euró. Közölte: az elmúlt években jelentős kétirányú tőkeáramlás volt a két ország közt, ennek eredményeképp Magyarországon már száz lengyel vállalat működik, és ezek mintegy 13 ezer embernek adnak munkát.
A magyar államfő arra is kitért: a belorusz–lengyel határon komoly migrációs válsághelyzet alakult ki, és a határ menti területeken szükségállapotot is ki kellett hirdetni. Hozzátette: az afganisztáni események a későbbiekben még nagyobb nyomást fejthetnek ki Lengyelországra, ami Varsót arra kényszerítette, hogy ne csak a katonai jelenlétet erősítse meg, hanem mintegy 370 kilométer hosszan kerítést is építsen.
Áder János ezért felajánlotta Lengyelországnak, hogy Magyarország megosztja a 2015-16-os kerítésépítésben, valamint a későbbi működtetésben és a határőrizetben szerzett tapasztalatait. Lengyelország nagyon komolyan veszi az európai uniós és schengeni határ őrzésének feladatát – mondta  Andrzej Duda a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón.
A lengyel elnök elmondta: részletesen tájékoztatta Áder Jánost a lengyel–fehérorosz határon kialakult válsághelyzetről, és biztosította magyar kollégáját, hogy minden lehetséges eszközzel megvédik a határokat.
Közölte, Fehéroroszország kitolja a lengyel oldalra a migránsokat, emellett a fehérorosz határ mentén orosz és fehérorosz katonák részvételével hadgyakorlatot tartanak; ezért úgy döntöttek, három kilométeres sávban szükségállapotot hirdetnek ki. Hozzátette: jelenleg a lengyel határőrséget a hadsereg is támogatja a határ őrzésében, és Lengyelország nagyon komolyan veszi az európai uniós és schengeni határ őrzésének feladatát.
Andrzej Duda megköszönte, hogy Áder János felkínálta a magyar segítséget a határőrizetben, és örömmel fogadják a magyar tapasztalatokat. Emlékeztetett: 2015-ben és 2016-ban, amikor a magyar határnál volt nagy migránsáramlás, a lengyel hadsereg is segített a határt védeni, védve az Európai Unió külső határát.
A lengyel államfő tájékoztatta Áder Jánost a Via Carpatia lengyelországi munkálatairól. Mint mondta, a lengyelországi szakasz az északi, lengyel–litván és a déli, lengyel–szlovák határt köti össze, körülbelül 530 kilométer hosszban. A beruházást a tervek szerint valósítják meg.
A lengyel elnök nagy megelégedéssel fogadta Áder János tájékoztatását arról, hogy idén elkészül a magyarországi szakasz. Mint megjegyezte, ez nagyszerű hír a honfitársai számára, akik jövőre várhatóan Magyarországon keresztül mennek szabadságra Bulgáriába, Görögországba és Horvátországba.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás