2024. december 19., csütörtök

Határon túli magyar fiatalok tábora Sátoraljaújhelyen

Az augusztus is táborokkal indult a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi központjában. A hónap első napjától, vasárnaptól e hét péntekéig 500 Kárpát-medencei középiskolás táborozik a Rákóczi Táborban, Sátoraljaújhelyen.

A diákok a második nagy Kárpát-medencei középiskolás táborba több mint félszáz olyan külhoni oktatási intézményből érkeztek, ahol a Rákóczi Szövetség jelen van és aktív szervezete működik.

„A tábor a korosztály kapcsolatépítését, élményszerzését és magyar identitását igyekszik szolgálni, kifejezve a Szövetség köszönetét mindazért, amit a táborozó diákok tanév közben iskolai közösségük és a Rákóczi Szövetség ügyéért tesznek. A programot csapatversenyek, kirándulások, katonai bemutató, előadások, sárkányhajózás és túra színesíti" – írja a tábor céljairól a Rákóczi Szövetség honlapján.

Hétfőn délelőtt meglátogatta a középiskolásokat Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára és Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Képünkön az előbbi szól a külhoni magyar fiatalokhoz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás