A Vajdasági Magyar Szövetség meghívására Óbecsén járt Bayer Zsolt újságíró, publicista, író, a Fidesz alapító tagja, akivel – élve a ritka alkalommal, hogy Vajdaságba látogatott, és kihasználva a ritka lehetőséget – interjút készítettünk.
Létezik-e ma semleges újságírás, vagy csak elkötelezett újságírásról tudunk beszélni?
– Szerintem semleges újságírás soha nem létezett. De, hogy ma nem létezik, az teljesen nyilvánvaló. Van egy kötelező sztereotípia, mely szerint mindig el kell mondani, hogy azok a jó orgánumok, meg lapok és újságírók, amelyek/akik megfelelnek a semlegesség követelményének. Minden egyes újságíró politikailag elkötelezett, és a lapok is azok, sőt, a politikai célok és érdekek szolgálatában állnak. Ez pont úgy igaz az Amerikai Egyesült Államokra, mint Nyugat-Európára, vagy akár Közép-Kelet-Európára, de ránk is, önökre is. Egyszerűen nincs semleges újságírás.
A vajdasági magyar újságírást tekintve mi a véleménye, milyen a vajdasági magyar média?
– Én csak az önök lapját ismerem. Azzal nekem az ég világon semmi bajom sincs. A többit nem ismerem, ezért nem tudok róluk szólni.
Nekünk Magyar Szó-soknak meggyőződésünk az, hogy nemcsak a tájékoztatás a kötelességünk és a hivatásunk, hanem mellette van egy elhivatottságunk, úgy is mondhatnánk, küldetésünk, hogy a nemzet megtartást szolgáljuk.
– Teljesen egyértelmű. A kisebbségi helyzetben levő sajtó mindenhol betölti vagy be kell, hogy töltse, esetleg be kellene, hogy töltse ezt a feladatot, amit most ön említett. Hiszen, mi más dolga és célja lehetne ezenkívül? A híreket a kisebbségben lévő emberek bárhonnan el tudják olvasni. Nyilván a saját nyelvükön megszólaló médiától nem azt várják, hogy közvetítse nekik a híreket, hanem azt, hogy tegyen ehhez valami pluszt, olyat, ami a megmaradásukat szolgálja.
(Fotó: Ótos András)
Egyetértünk abban, hogy nemcsak az a kötelességünk, hogy információt nyújtsunk az olvasónak, és ő döntse el, hogy ez jó vagy rossz, hanem nekünk el kell mondanunk a véleményünket és a gondolatainkat.
– Pontosan. Őszintén, elkötelezetten ezt kell tenni. Ebben tökéletesen osztom a véleményét.
A sajtószabadság létezik-e ma, és meddig létezik? Mi a helyzet ezzel manapság?
– Az első kérdés válaszának gondolatmenetét folytatnám, a sajtószabadság is egy furcsa eposza a modern kori demokráciának. Az a baj, hogy ez meglehetősen kiüresedett mára. Úgy vagyunk a sajtószabadsággal, mint a levegővel, csak akkor tűnik fel, hogy egyáltalán létezik, amikor hiányzik. Másrészt pedig ez is egy fétis, ami már egyáltalán nem jelenti azt, amit valójában jelentenie kellene. Ilyen értelemben nincsen sajtószabadság sehol a világon, hiszen a sajtószabadság pontosan addig tart, ameddig az adott média politikai értékeit a tulajdonos, az őt pénzelők, a háttérben állók érdekei ezt megengedik. Továbbá addig, ameddig az újságíró, a lapot készítő egyének összességének a világnézete ezt megengedi. Magyarul a sajtószabadság nem valósulhat meg másképp, csak úgy, ha minden egyes politikai nézetnek létezik képviselete, akkor beszélhetünk valamiféle sajtószabadságról úgy a maga összességében. Másként pedig a modern kori tömegdemokráciák egyik tragédiája maga a tömegdemokrácia, amit Julien Benda Az írástudók árulásában már a múlt század húszas éveiben olyan szépen és plasztikusan megírt. Szóval a sajtószabadság egy fikció, legyen az a liberális demokráciában, a kommunista diktatúrában vagy akár egy liberális polgári demokráciában. Mivel a tömegdemokráciák eleve torzak és torzultak, ezért az ebben feltételezendő sajtószabadság is torzult, és ma már, nyugodtan mondhatjuk, számos helyen rettenetesen beteges is.
Egy lapon, újságon az adott szerkesztőségnek a világnézete, a látásmódja tükröződik. Egyértelmű, hogy ez a szerkesztéspolitika megnyilvánulásának a jele kell hogy legyen?
– Természetesen. Máskülönben minek lennének különböző lapok. Gondoljunk bele, egyáltalán miért vannak az újságban véleményrovatok, ha minden újságnak semlegesnek kell lennie. Miért tartanak fenn véleményrovatokat, ahol a publicisták naponta megírják a saját véleményüket, amely saját nézetek egyben a lap arculatát is képviselik, mert nyilvánvaló, hogy egy azonos világnézetet képviselő körből érkező publicisták írják meg az azonos világnézetet tükröző véleményüket. Ha ez nem így lenne, akkor minek venne bárki is újságot. Miért, amikor amúgy a hírek összességéről végtelen számú helyről tud értesülni, gondoljunk csak az internet nyújtotta lehetőségre.
Érték támadások bőven eddig újságírói látásmódja miatt, jómagam is dicsekedhetek ilyesmivel. Ön szerint az újságíró publicista, akár a főszerkesztő ugyanúgy ki van téve a támadásoknak, mint más közszereplő vagy politikus?
– Természetesen együtt jár a szakmával, és az mindig is úgy volt a világon, hogy aki nyilvánosan vállalja a véleményét, az automatikusan számíthat arra, hogy azért támadások fogják érni. Azért van ez így, mert számosan vannak azok, akik az ő véleményével nem értenek egyet, mert egy egészen más világnézetet képviselnek. Ezért aztán a publicisták, akik vélemény-újságírók, magától értetődően ki vannak téve a támadásoknak, ugyanakkor szintén magától érthető módon élvezhetik a velük azonos nézeten lévők szeretetét és megbecsülését. Ettől szép ez a dolog.
A Magyar Szót is érik támadások szép számban.
– Önök is elmondhatják magukról büszkén és szomorúan, hogy Szerbiába is megérkezett a nyugat-európai politikai korrektségnek nevezett elmebajos hisztéria. Ne törődjenek vele. Ha ez így van, akkor önöket is elérte ez a fertőzés, s meg kell tanulni együtt élni vele. Jó sok támadásnak lesznek kitéve, különösen akkor, ha igazat írnak. Mi ma már ezzel így vagyunk, hogy akkor tudjuk a legjobban, hogy az igazat írtuk meg, amikor feljelentések érkeznek hozzánk egy-egy cikk után vagy kapcsán. Ilyenkor biztosak lehetünk benne, hogy jó helyen vagyunk.
