Mérföldkövek – Hetvenöt év, hetvenöt írás, illetve Amit a galamb összehordott – Hódegyházi vidám történetek címmel két különleges könyv is napvilágot látott a Magyar Szó fennállásának hetvenötödik évfordulója alkalmából lapunk nyugalmazott munkatársa, Fodor István szerkesztésében, akinek a nevéhez az elmúlt évek során több nagy népszerűségnek örvendő kiadvány is kötődött, köztük a Hét évtized, a Menedékben, valamint a Szórványlétben I. és II. című kötetek is. A könyvek létrejötte során szerzett tapasztalatokról Fodor Istvánnal beszélgettünk.
A Mérföldkövek – Hetvenöt év, hetvenöt írás című kötet az elmúlt hét és fél évtized legmeghatározóbb cikkeiből ad szubjektív válogatást. Mik voltak a válogatás szempontjai, egyáltalán mekkora munkát jelentett átnézni egy ilyen óriási anyagot?
– A Magyar Szónak kevés híján 24 600 száma jelent meg. Azt hiszem, legalább egy évre lett volna szükség ahhoz, hogy átlapozzam a rengeteg újságot. Ezért a Wikipédiához fordultam segítségért: sorra szedtem a hetvenöt év kiemelt eseményeit, és válogattam közülük, ez volt egyik fogódzó. Történelemből én is tanultam ezt-azt, s életkoromnál fogva emlékszem is fontos történésekre, ezeknek is utánanéztem, majd következhetett a keresés az újságokban. Eredetileg riportkönyv kiadását terveztük, de csakhamar rájöttem, hogy így nehéz lesz felölelni a lap történetének első évtizedeit, mivel akkoriban nagyon kevés riport jelent meg, s ami napvilágot látott, azok is csak a munkaversenyeken elért munkássikereket dicsőítették. Később pedig néhány jó riporter szerepelt rendszeresen a lapban, így jóformán csak ők kaptak volna helyet a kötetben. Ráakadtam viszont érdekes tudósításokra, amelyek nem szájbarágósan meséltek a korról, és ma talán többet mondanak, mint akkoriban. A negyvenes években megjelent például egy fölhívás, hogy az emberek disznóvágáskor ne dobják el a sörtét, mert az ifjúság majd összegyűjti, mivel nélkülözhetetlen a disznószőr a motorkefékhez, s ennek hiányában üzemek állnak le. Hasonlóképp sokat elmond az akkori körülményekről, hogy a földművelésügyi minisztérium meghirdette a krumplicsúcs gyűjtését, mert nem volt mit ültetni az előző évi rossz termés miatt. Ez azt jelentette, hogy el kellett tenni a krumpli levágott végét vetőmagnak. Községenként begyűjtötték az adatokat, hogy ki hogyan teljesítette a vállalást, és bírálták a felelőtleneket.
Fodor István (Ótos András felvétele)
Tehát úgy gondoltam, hogy érdekes lenne a válogatással legalább vázlatosan bemutatni, hogy milyen volt az élet és milyen nagy visszhangot keltő események történtek abban a háromnegyed évszázadban, amely korszakot a Magyar Szó felöleli. Úgy vélem, ahhoz, hogy tárgyilagosabban el tudjuk helyezni mostani önmagunkat a korban, jó az, ha látjuk a korábbi életkörülményeket is. Hasonlóképp: amikor a mostani fiatalok az internetezést vagy a mobiltelefon használatát a világ legtermészetesebb dolgának tekintik, talán érdemes látni, hogy milyen hatalmas sajtóvisszhangot keltett az első műhold fellövése, nem is beszélve a későbbi Holdra szállásról. Persze mégis a fontos politikai események alkotják a kötet első fejezetének nagyobb részét.
A másik fejezet riportokat és interjúkat tartalmaz. Itt már hosszasabban kellene magyarázni a válogatás szempontjait. Kétségtelen, hogy ezek a világnézetemet is tükrözik, ugyanakkor a riportok és interjúk által egy kicsit a Magyar Szó helyét, rangját is igyekeztem szemléltetni, pl. egy, a Puskás Öcsivel készült interjúval vagy a Szeles Mónikáról készült amerikai riporttal, amikor a világranglista élére került. Ez utóbbi esetben nagy lépéselőnyben voltunk akár a világlapokhoz képest is, mivel Szeles Károly, Mónika édesapja korábban a Magyar Szó karikaturistája volt. Említhetném a Habsburg Ottóval készült interjút vagy sok minden mást is. De nem érzem kevésbé fontosnak azokat a „kisembereket” sem, akiket példaként állíthatunk magunk elé. Talán nem mindig követendő példaként, de legalább abban a tekintetben, hogy lássuk: nehéz helyzetben is érdemes küzdeni, nem kell az első megpróbáltatás alkalmával összeroppanni vagy összecsomagolni. Ezek a példák egy kicsit a sztereotípiák ellen is harcolnak. Elmondhatom, nem került olyan írás a kötetbe, amelyen ne volna érdemes elgondolkodnunk. A válogatás tehát némi üzenetet is hordoz, még ha olykor kellemetlen is szembenézni az igazsággal.
De mindent összevetve mennyiben jelentett másfajta kihívást ennek a kötetnek az összeállítása, mint az öt évvel ezelőtt, a Magyar Szó fennállásának hetvenedik évfordulójára megjelent Hét évtized című könyvé?
– Igencsak eltérőek, mert azt én írtam, ezt pedig csak válogattam és szerkesztettem. A Hét évtized a Magyar Szó történetét dolgozza föl, igaz, korábban már jelentek meg könyvek a lapról, azokra is építve viszonylag könnyű dolgom volt. Könnyítette a munkámat, hogy az utolsó időszak írásai már az interneten is hozzáférhetőek voltak. Az mindenképp közös a két könyvben, hogy öt évvel ezelőtt is igyekeztem olyan eseményeket idézni, amelyek utaltak a társadalmi és politikai viszonyokra is, tehát a korról is szóltak, nem kizárólag a lapról. Az, hogy a mostani kötet esetében „csak” válogattam, nem jelent valami könnyed és szórakoztató munkát – bár mindig élvezetes a régi újságokat böngészni –, mert például megjelent a lapban valamikor egy olyan riport, amelyet mindenáron be szerettem volna szerkeszteni, de hiába kerestük heteken át egyik kollégámmal, mégsem akadtunk rá. Maradt tehát bennem valamiféle befejezetlenségi érzés, mert tudom, hogy sok fontos írás kimaradt, de ez az érzés akkor is biztosan meglenne, ha száz vagy százötven írás került volna be a könyvbe. A bőség zavara ugyanis elkerülhetetlen, amikor néhány milliós a kínálat.
A Magyar Szó fennállásának hetvenötödik évfordulója alkalmából megjelent másik kiadvány, Gergely József kollégánk hódegyházi vidám történeteket felölelő, Amit a galamb összehordott című kötetének a megszerkesztése milyen folyamatot ölelt fel?
– A szerkesztőség által az utóbbi öt évben kiadott könyvek mindegyike szorosan, tartalmilag kötődik a laphoz, talán ennek a könyvnek az esetében kicsit lazább a kötődés. Gergely József kollégánk újságírói munkája során „futott rá” humoros történetekre is, és miután ezek szaporodtak, már tudatosan kezdte begyűjteni az anekdotákat, majd közölt is belőlük a Magyar Szóban. Végül összejött félezernyi, amelyekből több mint négyszáz olvasható a könyvben. Igyekeztünk tematikus fejezetekbe csoportosítani az anyagot. A kötetet a humor fogja egybe, de vannak néprajzi vonatkozásai is, hiszen sok mindent elárulnak a történetek a falu lakosairól, a mentalitásról és a korról is, amelyben születtek a történetek. Némelyek árnyalt humorra épülnek, akadnak kissé vaskosabbak is, de tartalmaz a könyv vándormotívumokat, olyan történeteket, amelyek másutt is előfordulnak. Külön fejezetet alkotnak a helyi szólások, amelyek szintén vidám történetek kapcsán maradtak fönn. Az anekdoták bármennyire is egy faluhoz kötődnek, mindenkihez szólnak, mivel semmit sem ront az olvasmányélményen az, ha személyesen nem ismerjük a szereplőket.
Ha már a falut, a kistelepülést említette, olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek a Szórványlétben című sorozatunkra, amelynek célja az volt, hogy választ adjon arra a kérdésre, hová tűnt el a magyar lakosság egy-egy településről, miként változott meg azoknak az élete, akik ott maradtak, illetve milyen kapcsolatot tartanak fenn a tömbmagyarsággal. A sorozat riportjaiból készült két kötet megszerkesztésének mik voltak a legfőbb tapasztalatai?
– Az ezekben a kötetekben szereplő riportok sorozatban korábban megjelentek a lapban. A több mint nyolcvan riport közlése másfél–két évet vett igénybe. Aki mindet elolvasta, az sem biztos, hogy emlékezett a legrégebbiekre. A könyvek kínálták azt a lehetőséget, hogy egységes olvasmányként kezeljük ezeket a szórványriportokat, ami természetszerűen fölfedezteti az olvasóval, hogy a bejárt települések között melyek a közös sajátosságok, elemek, és milyen esély van a szórványmentésre. Azt tapasztalhattuk, hogy ahol még van iskola (általában nincs), ott jók az esélyek, s ahol működik művelődési egyesület, magyar párt, a magyarsághoz kötődő civil szervezet, ott a megmaradás esélyére szintén derűlátóbban tekinthetünk. A templom pedig a legvégső esély: ahol templom sincs, ott már veszni látszik a jövő. Gyakran azt hisszük, hogy sokakat nem érdekel a nemzeti hovatartozásuk, ezért könnyen föladják magyarságukat. Pedig ez gyakran nem így van, számomra meglepő tapasztalat volt, hogy azok is magyarnak vallották magukat, akik már nem beszélik, vagy alig ismerik anyanyelvüket, és eljárnak magyar néptáncot tanulni. Ilyen esetben biztosan sokat segít pl. a magyar kormány Petőfi-programja, amikor fiatal kultúrmunkások szegődnek el művelődési életet és nyelvoktatást szervezni.
Sok elismerő szóval illették a Menedékben című kiadványt is, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából látott napvilágot, és olyan írásokat tartalmaz, amelyeket 1956-tól 2016-ig közölt a Magyar Szó, amelyeknek témája a forradalomhoz kötődik, illetve amelyeknek van jugoszláv vonatkozásuk. Hogyan emlékszik vissza a kötet létrejöttének hátterére?
– Mindegyik könyv külön terhet ró a szerkesztőségre, mert ez a munka nem tartozik a lap alaptevékenységébe, és javarészt erkölcsi hasznot hoz a Magyar Szónak, mintsem anyagit. Mivel nem vagyunk könyvkiadó – néha még nyugdíjasként is véletlenül ide sorolom magam –, minden könyv kihívást jelent. Így volt ez a Szórványlétben esetében is. Mivel az anyagok javarészt a Hétvége mellékletben jelentek meg, rendszerint Kabók Erika, a melléklet szerkesztője állt elő az ötlettel, hogy érdemes lenne egyik vagy másik témához köthető írásokat könyv formájában is kiadni. És már csak szerkesztőt kell találni. A Szórványlétben című gyűjteményt azért is fontosnak tartom, mert kordokumentumként is szolgál, a Menedékben c. könyvről pedig azt érzem, hogy szinte kerek egészként összefogja forradalomhoz köthetően mindazon eseményeket, amelyeknek van jugoszláv vonatkozásuk. Ezt a jugoszláv kötődést nemcsak azért emeltük ki, mert mi itt élünk, hanem azért is, mert akkor sajátos szerep jutott Jugoszláviának: Nagy Imre például a jugoszláv nagykövetségre menekült, másrészről pedig az üldözöttek vagy Jugoszlávián keresztül tudtak elmenekülni az országból, vagy Ausztrián át. A többi szomszédos ország ugyanis a keleti tömbbe tartozott, arrafelé nyilván senki sem igyekezett. Átfogó könyvről van tehát szó, annak idején talán Magyarországon is érdeklődésre tarthatott volna számot, bár időszerűségét ezután sem fogja elveszíteni.
Újabb kiadvány vagy kiadványok ötlete körvonalazódik már esetleg a fejében, vagy az óriási munka után, amelyet a két könyv megszerkesztésébe fektetett, most inkább a pihenésre kíván koncentrálni?
– Nem igazán gondolok a pihenésre, legfeljebb most egy-két hétig, utána már nem érzem jól magam, ha nem akad egy kis munka. De most is akad. Ha nem ilyen erőltetett lett volna a menet, a könyvszerkesztést sem tekintettem volna munkának. Egyébként sosem terveztem könyvet szerkeszteni, inkább csak elfogadtam a megbízatást, néha csak hallgatólagosan. Tehát ilyen terveim nincsenek, arról viszont tudok, hogy készül a szerkesztőség kiadni egy szakácskönyvet az újabban gyűjtött és a lapban közölt receptekből. Ez könnyedebb műfaj, de minden időben népszerű szokott lenni. Ez viszont már végképp nem az én területem.
