2024. szeptember 9., hétfő

Oktatás

Lajkó Fanni írásai a döntőben

A budapesti Magyar Nemzeti Galéria március elején irodalmi pályázatot hirdetett Képtári történetek címmel középiskolás diákok számára olyan szépirodalmi írásművek elkészítésére, amelyeknek ihletadó forrása a Magyar Nemzeti Galéria tíz kiemelt műalkotása. Az április 30-i beadási határidőig több mint kétszáz pályamű érkezett.

Lépést kell tartani a műszaki fejlődéssel és a piaci igényekkel is

A napokban díszüléssel ünnepelte 130 éves fennállását Vajdaság egyik legrégibb tanintézménye, az óbecsei Műszaki Iskola. Ebből az alkalomból egy monográfia is megjelent, amelyből a többi között megtudhatjuk, hogy 1886-ban, az akkori Óbecsei Ipari Iskola megalakulásának az évében a városnak nagyjából 16 ezer lakosa volt, három gőzmalom, tíz vízmalom és nyolc szélmalom működött, és ebben az évben egy selyemlepkegubó-felvásárló állomás is elkezdett üzemelni.