2024. szeptember 9., hétfő

Oktatás

Pénzhiány Petnicán

Az intézet elmondása szerint az 1982-es alapítás óta most került az eddigi legnagyobb krízishelyzetébe a Petnica kutatóállomás: pénzhiány miatt lemondták az összes május közepéig tervezett, középiskolásoknak meghirdetett szemináriumot, még nem történt meg ugyanis a támogatásról szóló szerződés aláírása az oktatási minisztériummal.

Tehetséggondozásért Nívó-díj

A közelmúltban rendezték meg a XXI. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítást Budapesten, amelyen a tehetséggondozás terén kifejtett kiváló tevékenységéért Nívó-díjjal ismerték el Szórád Endre, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium kémiatanárának a munkáját.

Egy férfi miért éri be tonhallal, ha egyszer már kóstolt kaviárt?

A Kontaktzóna keretében az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán kihirdették a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék idei esszépályázatának eredményeit szerda délelőtt. A műsorvezető Bence Erika volt, aki egyben a zsűri elnökeként is köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta a zsűri tagjait, Hózsa Évát, Pásztor Kicsi Máriát és Samu Jánost.