2024. szeptember 9., hétfő

Magyarkanizsaiak sikere Horgoson

Szűcs Dóra és Farkas Réka jutott tovább az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaversenyre

Szombaton a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola adott otthont a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által a Genius tehetséggondozó mozgalom keretében immár tizedik alkalommal megrendezett tartományi Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenynek. Az iskolai válogatók után a szaktanárok 22 nyolcadikos tanulót neveztek be Újvidékről, Zentáról, Magyarkanizsáról és Horgosról a vajdasági döntőre. Muhi Béla rendező mellett a gyerekeket Csernik Tamás, Raffai Valéria, Vastag Attila, Dosztán Árpád, Dobó László és Balázs Piri Diana szaktanárok készítették föl, kísérték és felügyelték a megmérettetés során. A rendezvény patrónusa a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. Az eredmények összegzése után kiderült, hogy az első helyezett Szűcs Dóra, a második pedig Farkas Réka lett, mindketten magyarkanizsaiak, akik ezáltal a magyarországi Eötvös Loránd Fizikai Társulat által májusban megrendezésre kerülő Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny döntőjére kvalifikálták magukat.

A vendéglátó iskola szaktanárát és a rendezvény helyi szervezőjét, Balázs Piri Dianát a versenyfeladatokról és a vetélkedő fontosságáról kérdeztük:

– A verseny négy részből állt. Először tudománytörténeti vonatkozású tesztet kellett kitölteni Jedlik Ányos magyar természettudós, feltaláló, bencés szerzetes életével és tudományos munkásságával kapcsolatban. Ezt gondolkodtató, általános fizikai ismereteket megkövetelő tíz kérdéses kvíz követte. A folytatásban számításos feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak a fizika egyes tárgyköreiből. Végezetül bemutatott fizikai kísérleteket kellett tudományos szempontból értelmezni és leírni.

A 2006-ban elhunyt dr. Ribár Béla akadémikusnak emléket állító, idén jubiláló rendezvény több szempontból is fontos. A tanult ismeretek elmélyítése mellett a gyerekek tudása új ismeretanyaggal bővülhet elméleti és gyakorlati szinten, mivel érdekes kitekintő lehet a tanulóknak a tantárgy hagyományos menetéből, míg számunkra, tanárok számára, a szakmai együttműködés nagyszerű lehetőségeit nyújtja egy ilyen rangos rendezvény – tette hozzá a tanárnő.