A magyar–szerb viszonyokban a tizenkilencedik század vége és a huszadik század viharos történelme is megmutatkozik. Ebben, a nacionalizmusok időszakában, a nemzeti kisebbségek kérdése, a nemzeti identitás megőrzése kerül előtérbe, hangzott el a belgrádi Collegium Hungaricumban megtartott tudományos tanácskozáson, amit a magyar kultúra hetei rendezvény keretében a Magyar Tudományos Akadémia és A belgrádi Történelmi Intézet szervezett. Mint arra Sajti Enikő, a Szegedi Tudományegyetem professzora rámutatott, fontos eme időszak eseményeivel behatóbban foglalkozni, de mint reményét kifejezte, a történészek az események feltárásával a befogadó emlékkultúra kiépítésében vesznek részt.
A keresztény Európa határán. A magyar–szerb közös múlt fordulópontjai című tudományos tanácskozás, ami csütörtökön kezdődött és számos szemszögből vizsgálta meg a magyar–szerb kapcsolatokat, pénteken többek között a kisebbségi kérdéssel foglalkoztak. Így Mihael Antolovićtól, az Újvidéki Egyetem Pedagógiai Karának tanárától, aki a tizenkilencedik század végi és a huszadik század eleji magyarosítás jelenségét a német kisebbségen keresztül mutatta be, elmondta, miután a folyamat évtizedekig tartott, és az iskolai tannyelv alapján ültette át a kisebbségekbe a magyar nyelv és kultúra elfogadását, egyes német családokban, de más kisebbségeknél is, teljes asszimilálódás történt meg. Erre mutatnak rá az 1880-ban és 1910-ben végzett népszámlálási adatok is.
Bíró László, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa ugyanakkor a magyar kisebbség helyzetét mutatta be a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság alatt. Elmondta, az új állam létrehozásakor a magyar kisebbség Vajdaság területén volt a legnépesebb, így itt alakult ki a nyelv és a kultúra központja is. Ám a délszláv királyság nem mutatott túl nagy érdeklődést a kisebbségek iránt, sőt inkább a kisebbségek beolvasztása volt a cél, ezúttal is az iskolarendszeren keresztül. A birtoktulajdon is fontos kérdés volt, nagy gazda csak a többségi nemzethez tartozhatott, így a Vajdaság területén kisajátított földterületek kétharmada magyar, vagy német kézben volt. Vagyis a magyarok több mint 60 százaléka elvesztette birtokát.
A kisebbségi pártok megalakulása, majd pedig a kisebbségi érdekképviselet jelentősége mindenek előtt a második világháború után mutatkozott meg, erre pedig Ózer Ágnes, a Vajdasági Múzeum munkatársa mutatott rá. Elmondta, a második világháború utáni Jugoszlávia politikai alakulása, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány kialakulása nagy mértékben meghatározta a magyar kisebbség, de a többi vajdasági kisebbség sorsát is. Az autonómiában a kisebbségi kérdés megoldását látták, illetve az egyre erősödő sovinizmus megfékezését is. A háború utáni magyar- és németellenes megtorlás nehézség elé állította a kisebbségeket. De miután az akkori állam kisebb veszélyt látott a magyar kisebbségben, mint a németben, más elbírálás alá került, mégis a legnagyobb előrelépést a kulturális örökség megőrzésében Jugoszlávia Sztálinnal való politikai szakítása hozta meg. Ezt követően olyan magyar intézmények alakultak, amelyek hozzájárultak a magyar kisebbség szellemi fejlődéséhez. A vajdasági magyar értelmiség magára vállalata az identitástudat megőrzését és kialakítását. Ózer hozzátette, ma a vajdasági magyarság puszta létének megmaradásáért folyik a küzdelem, hiszen amíg a második világháború után megközelítőleg 500 ezer magyar élt Vajdaságban, a legutóbbi 2011-es népszámlálási adatok szerint 251 ezer ember vallotta magát magyarnak.
