Az oktatási törvény osztályzásról szóló rendelkezésének értelmében az első osztályos tanulók az általános iskolában az első és a második félév végén leíró osztályzatot kapnak számbeli osztályzat helyett. Ez nem újdonság, 2003/2004-es tanévtől kapnak leíró osztályzatot az elsősök, ám 2015 szeptemberében új beosztású naplók kerültek az iskolákba és félévkor újfajta diákkönyvecske a tanulók kezébe. Ezen dokumentumokban továbbra is leíró osztályzás zajlik, de a leíró osztályzat szövege immár eleve megtalálható a naplóban és a diákkönyvecskében több kategóriában megfogalmazva és a tanító abba a rubrikába tesz egy x-et, amely leírás leginkább jellemző a tanulóra.
Az újításról és az ezzel kapcsolatos eddigi tapasztalatokról Kobrehel Lenkével, a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola tanítónőjével beszélgettünk.
– Amióta bevezették a leíró osztályzást nagyon sok dilemmánk volt, mert akkor még nem voltak szabványosított formulák, hanem minden tanító a saját elképzelése szerint fogalmazott. Annak idején részt vettem egy továbbképzésen, ahol megtanították nekünk, hogy a félévi és az év végi értékelés tömör, világos, érthető, és ami nagyon fontos, pozitív kicsengésű legyen, mindig azt írjuk le, amit tud a gyermek és ne azt, amit nem tud. Például, ha a gyerek nem tudott húszig összeadni, csak tízig, akkor nem azt írtuk, hogy nem tud húszig összeadni, hanem azt, hogy tízig tud összeadni. Ez mind szépen hangzott, csak a szülők jöttek zavarba, mert nem tudták, hogy hányasra is tud a gyerekük. Arra is volt példa, hogy a szülők megkérdezték a tanítót, hogy a leíró osztályzat vajon mégis hányasnak felelne meg. Pedig a leíró osztályzással is megkapja a szülő az információt, hogy mit tud a gyereke és mit kell még nála fejleszteni, és a szavakkal kifejezett értékelés is lehet motiváló, nem csak a számjegyek. Csak az ebben a formában kapott információhoz hozzá kellett szokni, szülőnek, tanulónak, tanítónak egyaránt. Az említett szemináriumon sem volt kötelező részt venni, így sajnos sok kolléga ki is maradt belőle – mesélte nekünk a tanító néni.
Évekkel a leíró osztályzás bevezetése után igény mutatkozott az újításra. 2013-ban a szerb köztársaság tanítóinak szövetsége jelezte ezt a minisztériumnak. Egy munkacsoportot hozott létre a minisztérium a tanítók szövetségével és pedagógus-egyesületekkel együttműködve azzal a céllal, hogy csökkentsék a leíró osztályzással járó adminisztrációt és hogy a szülőknek is világosabb legyen az értékelés. 227 tanító és 760 szülő véleménye alapján készült el az újítás, és 2015 szeptemberére újfajta napló és bizonyítvány is született. Ezekben már készen kapott leírások szerepelnek a tanulás előmenetelét és a feladatvállalás fokát illetően, a tanító pedig ezekből választva tesz x-et az oszlopokba. Lássunk egy konkrét példát! Magyar nyelvből a beszédkultúrára vonatkozó leírások a következők: Az előmenetel az elvártnál kisebb mértékű. Az előmenetel folyamatos, de lassúbb ütemű. Az előmenetel az elvárásoknak megfelelő. Az előmenetel az elvártnál magasabb. Adott tanuló esetében a tanító a beszédkultúra értékelésénél ebből a négy leírásból választhat és tehet oda egy x-et, amely leírás a tanulóra vonatkoztatható.
– Ehhez az ikszezéshez most megint csak nehéz hozzászoknunk. Ehhez is idő kell. Annyiban könnyítés ez, hogy nem magunknak kell megfogalmaznunk a leíró osztályzatot. A naplóban havonta x-ezünk a rubrikákba, és amely leírásnál a legtöbb x szerepel, ahhoz kerül x végül a bizonyítványba. A bizonyítványban ugyanazok a leírások vannak, mint a naplóban. Ez így a szülőknek is érthetőbb. A diákkönyvecskébe bekerül még ezenkívül egy pár mondatos leírás is a félév végén és az év végén, ezt a tanító fogalmazza meg. A tanítónak mintegy összefoglalásként rövid mondatokban kell véleményeznie a tanuló munkáját és előmenetelét. Ez rövid leírás a tananyag elsajátításának minőségéről, a feladatvállalásról, végül pedig javaslatot írunk az eredményesebb tanulás és motiváltság érdekében. Azt gondolom, hogy ez a leíró osztályzás jól működő rendszer lehet, de én személy szerint hiányolom, hogy nincs olyan rész, ahol leírhatjuk, hogy miben tehetséges, miben kiemelkedő a diák, miben egyedi, és különösen mit fejleszthetünk nála – hallottuk beszélgetőtársunktól, akitől azt is megtudtuk, hogy bár a csökkentett adminisztráció volt a cél, mindemellett a tanítóknak minden tanulóról még egy pedagógiai füzetet is vezetniük kell, amelybe havi szinten kell jegyzetelni. Ez alapos munkát igényel, hiszen nyomon kell követniük minden tanuló fejlődését, a tanuló munkájának eredményességét – például a felmérőket százalékokkal szemléltetve – a motivációt, az órán való aktivitást, a magatartást, a szociális kompetenciákat, azaz a feladat elvégzésére való alkalmasságot, ajánlásokat kell tenni a további fejlődéshez is, de ebben a pedagógiai füzetben utalnak a diák szorgalmára, a társaival való viszonyára, fegyelmezettségére, valamint arra is, hogy a házi feladatokat hogyan végzi el. Eddig mindezt a naplóban jegyezték vagy a tanító a saját kis noteszébe írt a diákjáról, most pedig külön pedagógiai füzetet kell kitöltenie.
Kobrehel Lenke végül elmondta, hogy szerinte a leíró osztályzás megmaradhatna akár végig az alsó osztályokban, mert másodikban hirtelen történik meg a váltás a számjegyes értékeléssel, s a kis másodikos tanulók hirtelen szembesülnek a negatívumokkal is. Amíg ugyanis a leíró osztályzat a pozitívumok kiemelésére fókuszál, addig a számbeli értékelésnél már vannak hármasok, kettesek, egyesek is, és kérdéses, hogy a számbeli osztályzat jobb motiváció-e.
