Számos ellenreakciót váltott ki a Szerbiai Demokrata Párt botrányos kezdeményezése, amely szerint a többségében magyarlakta településéken nyelvőrjáratok ellenőriznék a polgárok megfelelő szintű szerb nyelvismeretét. Ez a szélsőséget szító ötlet azonban ismét rávilágított a nagyon valós gyakorlati problémára: sok honfitársunk valóban rosszul vagy egyáltalán nem beszéli az államnyelvet. Az eset kapcsán Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsman közleményt adott ki, amelyben emlékeztet, hogy az ombudsmani hivatal évek óta arra hívta fel a nyilvánosság és az illetékes szervek figyelmét, hogy elengedhetetlen a szerb nyelv minőségi oktatása, amelybe beletartozhat a kétnyelvű oktatási rendszer bevezetése is az olyan középiskolákban, ahol a magyar nemzeti kisebbség képviselői többségben vannak.
„A tisztán elvi támogatáson kívül a politikai szereplők, az oktatásért felelős minisztérium és a többi szerv sem tett semmit annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, és megoldódjanak ezek a problémák. Tény, hogy Vajdaság északi részén a magyar nemzeti kisebbség tagjai nem mondhatják magukénak a szerb nyelvet, de ez semmiképpen sem lehet az ő hibájuk. Az iskola az egyetlen hely, ahol megtanulhatják a szerb nyelvet, s ugyanott lehet ezt a tudást értékelni és ellenőrizni is” – fejtette ki az ombudsman.
A szerb nyelv hatékony és megfelelő oktatása mindig aktuális kérdés a vajdasági magyarok számára. A megoldás után kutatva Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsmanhoz és Vukašinović Éva tartományi ombudsmanhelyetteshez, kisebbségi ombudsmanhoz fordultunk.
Hogyan lehetne hatékonnyá tenni a szerb nyelv oktatását?
Muškinja Heinrich Anikó: Már évek óta foglalkozunk a szerb nyelv oktatásának a problémájával. Többféle javaslatot benyújtottunk az illetékes tartományi titkárságnak, figyelembe véve, hogy egy zentai vagy egy újvidéki gyerek szerb nyelvismerete különböző. Nem lehet egyforma tankönyvvel és ugyanazzal a módszerrel oktatni a két különböző közegből való gyerekeket. Először fel kellene mérni a gyerekek tudását, majd azután nekifogni a módszertan kidolgozásának. Hogy nem jó a jelenlegi módszertan, azt abból látjuk, hogy Zentán, Magyarkanizsán vagy Topolyán a magyar ajkú fiatalok nagy arányban nagyon rosszul beszélik az államnyelvet. Ezekben a közösségekben a nemzeti kisebbség többségben van, és nincs számukra biztosítva a szerb nyelvnek a megfelelő oktatása. Erről a helyzetről már többször tájékoztattuk az illetékes minisztériumot, választ azonban sohasem kaptunk. Arról sem szereztünk tudomást, hogy valaki ellenőrizné az iskolákban az államnyelv oktatásának a minőségét. Nagyon nagy problémát látok abban, hogy a magyar osztályokban a szerb nyelvet oktató tanárokat nem megfelelő gonddal választják ki. Kisebb településeken olyan tanárokat is találni, akik nem a szerb nyelv oktatására szakosodtak. A tankönyvek olyan fejlett nyelvtudást feltételeznek a diákokról, amely köszönőviszonyban sincs azzal a tudással, amellyel a valóságban a magyar ajkú gyerekek rendelkeznek. Nem hallottam arról, hogy bármilyen felügyelőség kiment volna a helyszínre, és leellenőrizte volna a szerb órák színvonalát.
Vukašinović Éva: Kezdeményeztük, hogy a szerb nyelvet idegen nyelvként megemelt óraszámmal tanítsák, nagyobb hangsúlyt fektetve a kommunikációra. A mostani rendszer egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy a magyar ajkú diákoknál egyfajta előtudást feltételez, holott erről szó sincs. Le kellene ellenőrizni a tanárokat, a tankönyveket és a módszertant. Tudomásunk van arról, hogy több szerbtanár nem ismeri kielégítően az államnyelvet. A Vajdasági Pedagógiai Intézet már többször is kidolgozott tankönyvmodelleket küldött az oktatási minisztériumba, amelyben a szerb nyelvet mint környezetnyelvet jelöli meg. Ez több éve történt, azóta a javaslatok elkallódtak, nem tudjuk, mi lett a sorsuk.
A szerb nyelv minőségi oktatásába – mint a közleményben olvashatjuk – beletartozhat a kétnyelvű oktatási rendszer bevezetése is az olyan középiskolákban, ahol a magyar nemzeti kisebbség képviselői többségben vannak. Hogyan képzeli a a kétnyelvű oktatás megvalósítását a gyakorlatban?
Muškinja Heinrich Anikó: Azt tudni kell, hogy kétnyelvű oktatás már létezik nálunk: magyar–angol, magyar–német, szerb–angol, szerb–német nyelveken. Tehát ami az előírásokat illeti, semmi akadálya nincs, megvan rá a jogi keret. A kétnyelvű oktatással az összes tanárt foglalkoztatni tudnánk. Minden megvan hozzá, csak az akarat hiányzik. A bilingvális oktatásnak több formája van.
Vukašinović Éva: Közvélemény-kutatást kellene végezni, felmérni, hogy mennyi lenne az érdeklődő. Abból indultunk ki, hogy nagyon nagy a vegyes házasságok száma, és sok kettős anyanyelvű gyerek van. A gyereknek alkotmányos joga az anyanyelvén tanulni, ebben az esetben ez két nyelv. Ez nem egy klasszikus kisebbségi oktatás lenne, hanem mint az idegen nyelv, azaz olyan, mint az angol–szerb vagy a német–szerb. A két anyanyelvű gyerekek szülei választhatnának, hogy milyen osztályba íratják a fiatalokat. A két nyelv anyanyelvi szintű tudása egy akkora érték, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. De itt nemcsak a nyelvről, hanem a szorosan hozzá kapcsolódó történelmi és kulturális gazdagságról, értékekről van szó. Ha a vegyes házasságból származó gyerek csak az egyik nyelv irányába orientálódik, akkor a másik nyelvhez kapcsolódó kultúra terén felbecsülhetetlen veszteséget szenved el. Az ombudsman természetesen nem tudja pedagógiai szempontól megítélni, hogyan lehetne a kétnyelvű oktatási rendszert bevezetni, de azt tudjuk, hogy eddig sem volt gond az angol–szerb vagy az angol–magyar tagozatokkal. Szakemberek bevonásával egy párbeszédet kellene megindítani, és megvitatni a bilingvális oktatás gyakorlati bevezetésének a lehetőségeit. A kétnyelvű oktatás rovására a legnagyobb kritika, hogy felgyorsítja az asszimilációt. De mivel elsősorban a vegyes házasságokból származó gyermekek részére szólna ez a fajta oktatás, ki kell emelni, hogy ezek a gyerekek már így is nagy számban a szerb tagozatokra járnak. Tehát a bilingvális rendszer nem felgyorsítaná, hanem éppen ellenkezőleg, megállítaná az asszimilációt. Szem előtt kell tartani, hogy a nemzeti hovatartozás és tannyelv nem ugyanaz, tehát lehetséges az, hogy többségi nemzetből valaki a kisebbség nyelvén tanuljon vagy fordítva. A szülő joga eldönteni, hogy a gyereke számára mi a legjobb. Európában vannak példák a kétnyelvű oktatásra, nem is kell messzire menni: Horvátországban kiválóan működik a horvát–magyar oktatás, de ugyanígy létezik Szlovéniában és Ausztriában is.
