2024. szeptember 10., kedd

Sólyom-ösztöndíjas lett a zentai Gajda Gergely

A Sólyom László volt magyar köztársasági elnök által 2011-ben alapított ösztöndíjat minden évben négy kimagasló képességű hazai vagy határon túli magyar fiatal kaphatja meg külföldi továbbképzése támogatására. A tehetségösztöndíj jutalmazottjai egy éven át havi 2000 eurós támogatásban részesülnek. Az idei év díjazottjai között van a vajdasági Gajda Gergely is.

Zentán végezte általános és középiskolai tanulmányait a biokémia elméleti kérdései iránt is érdeklődő Gajda Gergely, aki most a volt köztársasági elnök által adományozott ösztöndíj segítségével valóra válthatja nagy álmát, az angliai továbbtanulást. Egy korábbi interjúban Gergő elmondta, hogy nem érezte jól magát az általános iskolában. A tananyag nagy részét már eleve tudta, ezért inkább olvasott akkoriban, így a valódi tanulás főleg önképzéssel valósult meg nála. A középiskolát már tudatosan úgy választotta, hogy azt tanulhassa, ami igazán érdekli, így került a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba, amelynek igazgatója akkoriban az édesapja volt. A céltudatos fiatalembert érdekelte a kémia, szerette a matematikát, így kézenfekvő volt, hogy az iskola matematika tagozatára iratkozik. Másodikos gimnazista korában a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán bekapcsolódott a kutatómunkába. A tapasztalataiból előadást készített, dolgozatként is megírta, ez volt az első lépés a pályán. Ezek után már maga kezdte el az ösztöndíjakat, táborokat keresni: így jelentkezett két éve a Magyar Tudományos Akadémia Kíváncsi Kémikus nyári kutatótáborába (az itt készített pályamunkája bizonyult a legsikeresebbnek), tavaly pedig az MTA MFA Nyári táborába. A szakmai kíváncsiság, a tudásvágy Gajdáéknál családi örökségnek is mondható, hiszen – saját bevallása szerint – az édesapja is hasonló, nyughatatlan alkat.

– Ha több szabadidőm van, elkezdek új nyelvet tanulni, vagy beleásom magam egy nagyobb témába – meséli Gergő. Bevallása szerint hosszabb bizonytalankodás és keresgélés után rájött, hogy őt valójában a biokémia vonzza: a kémia biológiai-orvosi alkalmazása, a gyógyszerészet.

– Minél részletesebben megtanulok valamit, annál jobban érdekel. Engem a legkisebb építőelemek, a sejtek, meg azokon belül a még kisebb molekulák izgatnak, mert ha azokat megértem, akkor abból levezethető minden más. Ez persze időigényesebb, nehezebb munka, de sokkal szebb is egyben. Szeretem a kihívásokat, nem a legkönnyebb, hanem céltudatosan a legizgalmasabb utat választom – vallja a fiatal tudóspalánta.

Gajda Gergelyt a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács (VATT) jelölte a Sólyom-ösztöndíjra a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete (VMDOK) ajánlására. A gimnázium után két lehetőség állt előtte: vagy marad, vagy elmegy a világ egyik legjobb egyetemére, Angliába. Ez utóbbit választotta, s úgy jelentkezett az egyetemre, hogy nem tudta, miből teremti majd elő az évi húszezer fontos tandíjat, hiszen a repülőjegyre is alig gyűjtötte össze a pénzt. Járt Londonban, Cambridge-ben, s az élmény meggyőzte arról, hogy jól döntött, mikor a külföldi továbbtanulást választotta. Nehézséget jelentett számára, hogy bár magyar állampolgár, nem élt három évet az Európai Unió területén, emiatt nem mehet kollégiumba, nem pályázhat ösztöndíjakra. Sok egyetemnek írt, végül a University College London (UCL) tette mégis mindezt lehetővé számára felvételi ajánlat (ún. offer) keretében. A UCL a világ ötödik legjobb egyeteme (QS World University Rankings® 2014/15), tulajdonképpen Cambridge-dzsel és Oxforddal azonos súlyú intézmény.

– A legjobbkor jött a Sólyom-ösztöndíj, mely tanulmányaim során megteremti az anyagi biztonságot: fedezi a kiutazást, a szállást, de akár azt is lehetővé teheti, hogy Cambridge-ben is kutathassak. Mindennél persze sokkal többet kaptam. Az a bizalom, amivel megkaptam ezt az ösztöndíjat, már önmagában hatalmas elismerés az Elnök úr részéről, akivel volt szerencsém egy személyes találkozó keretében beszélgetni jövőbeni terveimről” – meséli Gergő.