2024. szeptember 10., kedd

Mikor vonhatók össze a kis létszámú osztályok?

A diáklétszám csökkenése miatt egyes iskolákban osztályösszevonás történt – Mit mond a minisztérium és a tartományi titkárság?

– Nem szoktunk tanév közben összevonni osztályokat, de ha a diákok száma drasztikusan csökken – szakmai utasítás alapján – amennyiben az nem veszélyezteti a diákokkal folyó zavartalan munkát, az első hetekben megtörténhet az összevonás. Tehát a tanév elején ahhoz, hogy három osztályt tudjunk nyitni, több mint 60 diákra van szükség, de ha ez a diáklétszám 50 alá esik, akkor a három osztály átszervezése következik, vagyis két osztályban folyik tovább a munka. Ez a szabály érvényes minden iskola esetében, így azokra az iskolákra is vonatkozik, amelyekben a tanítás a kisebbségek nyelvén folyik. Természetesen ezeket a változásokat csak a tanév elején lehet elvégezni, semmiképpen sem a későbbi időszakban – hangsúlyozta Milovan Šuvakov oktatási segésminiszter.

Hozzátette: – Mindezt a minisztérium által megfogalmazott szakmai utasítás szabályozza. Korábban az iskolaigazgatóságtól függött, hogyan járnak el ilyen esetben az iskolákban.

– Ezt most ezzel az utasítással egységesítettük, tehát, hogy egységes eljárás alapján történjen az osztályok megnyitása, illetve összevonása – mondta az oktatási segédminiszter.

OSZTÁLYÖSSZEVONÁSOK SZABADKÁN

Szabadkán máris érezteti hatását az osztályok kialakítását szabályzó új rendelet, mely lehetővé teszi, hogy az iskolák összevonjanak osztályokat, amennyiben a gyermekek létszáma egy osztályon belül 15 fő alá csökken. A törvény eddig úgy rendelkezett, hogy csak a ciklusok elején lehet osztályokat összevonni egy-egy évfolyamon belül, tehát az első év és az ötödik osztály elején. Egy hivatalos minisztériumi átirat azonban arra szólítja fel az oktatási intézményeket, hogy ezt tegyék még abban az esetben is, ha a ciklus közepette bármikor bekövetkezik a létszámcsökkenés.

Egy héttel a tanévkezdés után a szabadkai Kizúr István Általános Iskolában hétfőtől két másodikos és két hetedikes magyar osztályt vontak össze. Vesna Dulić, a tanintézmény igazgatónője lapunknak elmondta, hogy az összevonás a gyermekek létszámának csökkenése miatt szükséges.

– A kérdésben kikértük a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási Titkárság véleményét, azonban mindként intézménytől azt a választ kaptuk, hogy a kérdés kezelésére nincs hatáskörük, így a szakmai rendelet szerint kell eljárnunk. Ezt betartva, 2015. szeptember 7-étől egy másodikos és egy hetedikes osztállyal van kevesebb iskolánkban. A szülőket pénteken szülői értekezleten értesítettük, ahol ismertettük az előállt helyzetet. Reméljük, hogy az egy hónapos adaptációs időszakot követően sikeresen tudjuk folytatni a tanévet és a szülőkkel is jól együtt tudunk működni – nyilatkozta az igazgatónő. Az osztályok összevonását követően a Kizúr István Általános Iskola 2d osztályában jelenleg 25 diák, míg a 7d osztályban 28 tanuló van. Az iskolában összesen 766 diák tanul, közülük 177-en magyar nyelven. További létszámcsökkenésre nem számítanak. Az igazgatónő kiemelte, hogy a másodikos osztályok összevonása ellenére sem lett létszámfelesleg a tanítóknál az iskolában, hiszen a könyvtárosuk nyugdíjba ment, így lehetőség adódott rá, hogy a tanítót, aki osztály nélkül maradt, áthelyezzék a megüresedett munkahelyre.

Nemcsak a Kizúr István Általános Iskolában került sor osztályok összevonására Szabadkán, hanem a Majsai Úti Általános Iskolában is. Tóth Szilvia igazgatónő elmondta, hogy még a tanév kezdete előtt azzal szembesültek, hogy nagymértékben csökkent a hetedikes, magyar nyelven tanuló diákok létszáma, így szeptember elsejétől az eddigi három hetedikes osztály helyett két osztályban tanul tovább 47 diák. Az igazgatónő szerint nemcsak a rendelet, hanem pedagógiai szempontok miatt is szükség volt az osztályok összevonására. A magyar osztályoknál egyre inkább érezhető, hogy kisebb a gyerekek száma, az idén például csak 36 elsős kisdiák iratkozott be két osztályba a Majsai Úti Általános Iskolába. A tanintézményben jelenleg mintegy 800 diák van, közülük 470-en szerb ajkúak, míg a többi diák magyar nyelvű osztályba jár. A Majsai Úti Általános Iskolában sem vált feleslegessé oktatásügyi dolgozó az osztályok összevonása miatt, azonban azokban az iskolákban, ahol alsós osztályokat vonnak össze, az egyik tanerő feleslegessé válik, és ez súlyos gond – tette hozzá Tóth Szilvia.

VÁLTOZTATÁSOK A TANÉV ELEJÉN

A tanév elején természetes, hogy ahol a színvonalas oktatás újabb osztályok megnyitását követeli meg, ott újabb osztályok nyílnak, míg más iskolákban, ahol csökken a diákok száma, osztályokat vonnak össze, emelte ki Milovan Šuvakov, az oktatási miniszter fejlesztéssel és felsőoktatással megbízott segédje.

Korábban az iskolaigazgatóságtól függött, hogyan járnak el ilyen esetben az iskolákban. Ezt most ezzel az utasítással egységesítettük, tehát, hogy egységes eljárás alapján történjen az osztályok megnyitása, illetve összevonása – mondta.

Az osztályok összevonása utáni munkaerő-feleslegre vonatkozó kérdésünk kapcsán a segédminiszter kiemelte: – Az oktatásügyi dolgozók védelme érdekében két listát állítottunk össze. Az egyik listán szerepelnek azok a dolgozók, akiknek normája időközben csökkent, például az osztályok számának csökkenése után lett kevesebb órájuk. A másik listán pedig azok a tanárok és tanítók szerepelnek, akiknek a tanév elején sem volt meg a kötelező óraszámuk. Az ezeken a listákon szereplők élveznek előnyt abban az esetben, ha foglakoztatásra kerül sor, például azokban az iskolákban, ahol növekedett az osztályok száma. A minisztérium becslése szerint, mivel nagyon sok olyan oktatásügyi dolgozót foglalkoztattak az iskolák, akinek a szerződése csak meghatározott időre szólt, lesz hely az állandó munkaviszonyban levő tanárok és tanítók számára, hogy a hiányzó óraszámot pótolják. Ez legtöbbször nem lehetséges ugyanabban az iskolában, de mindenképpen ők élveznek előnyt ezeknél a munkahelyeknél – mondta.

Kiemelte, az oktatásügy pénzügyi konstrukciójára jelentős mértékben kihat az osztályok száma.

– Minden szeptemberben két célunk van. Egyrészt, hogy csökkentsük a költségvetésünket. Az oktatás költségeinek csökkentését pedig csak az osztályok számának csökkentésével tudjuk elérni. Másrészről pedig akkor tudunk színvonalas oktatást elérni, ha kis létszámú osztályokban történik az oktatás. Ezt a két elvárásunkat kell egyesíteni minden tanév elején, különösen most, amikor nehéz gazdasági helyzetben van az ország – mondta Šuvakov.

MIT MOND A TARTOMÁNYI TITKÁRSÁG?

Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár lapunknak a következőket nyilatkozta:

Titkárságunk hatáskörébe a 15-nél kisebb létszámú első osztályok megnyitásának engedélyezése tartozik, amennyiben ezekben a tanítás a nemzeti kisebbségek nyelvén folyik. A 2015/2016-os tanévre vonatkozóan általános iskoláink 39 ilyen kérelemmel fordultak hozzánk, 32 önálló és 7 pedig összevont tagozat megnyitását kérte. Szeptember elsejéig valamennyi iskola megkapta a jóváhagyást. Az általános iskolák pénzelésére vonatkozó minisztériumi szabályzat szerint egyes iskolák esetében felmerült az összevonás kérdése, de ezzel kapcsolatban folynak a tárgyalások a minisztériummal. Reméljük, pozitív elbírálásban részesülnek itt is a kérvények, azaz a minisztérium pénzelni fogja az önálló tagozatokat és nem válik szükségessé pénzügyi gondok miatt semmilyen további összevonás.

Ami az azonos korcsoportok összevonását illeti, titkárságunknak ezekben az ügyekben nincs hatásköre. Tudomásunk van róla, hogy egyes iskoláinkban ez problémát jelent, de csak azokról az iskolákról tudunk, amelyek tőlünk tanácsot vagy támogatást kértek. Arról, hogy mikorra várható konkrét döntés és milyen az egyes esetekben, az iskolák közvetlenül a minisztériumhoz tartozó iskolaigazgatóságoktól tájékozódhatnak. Elmondható, hogy az említett szabályzat szerint az osztály maximum 30 tanulóból állhat és csak e létszám felett engedélyezheti a minisztérium még egy osztály megnyitását. Azoknak az iskoláknak, amelyek ez ügyben a Titkársághoz fordultak – ha azt a körülmények indokolttá teszik –, megpróbálunk segíteni az iskolaigazgatóságoknak javasolva, hogy a kérvényeket részesítsék pozitív elbírálásban.