2024. december 22., vasárnap

Iskolakorszerűsítésre 255 millió dinár

Szakállas Zsolt: Az idén is a tavalyival megegyező szintű beruházások az oktatás terén

A vajdasági iskolaépületek infrastruktúrájának korszerűsítésére, az oktatás színvonalának emelésére, diákutaztatásra mintegy 460 millió dinárt fordítottak tavaly – minderről szó van a Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárral készült interjúban, amelyből az idei tervekkel is megismerkedhetünk.

Mi jellemezte a 2022-es évet, ha az oktatás területéről beszélünk? Voltak-e újdonságok?

 –Az oktatás területén 70 oktatási intézmény által használt létesítményekben végzett munkálatok pénzelésére került sor, a munkakörülmények javítása és az épületek energiahatékonyságának növelése érdekében. Az épületeken lecserélték többek között az épületasztalos-ipari termékeket, az ajtókat és az ablakokat, felújították és szigetelték a homlokzati falakat, illetve hatékonyabb fűtési rendszert vezettek be. Az oktatási intézmények infrastruktúrájának korszerűsítését célzó projektek sikeres megvalósításának egyik rendkívül fontos feltétele az építési munkálatok elvégzéséhez megfelelő terv- és műszaki dokumentáció beszerzése. Tavaly ennek érdekében – több év után – pályázatot hirdettünk erre a célra. A rendelkezésre álló forrásból 52 általános iskola és középiskola készített terv- és műszaki dokumentációt, hogy idén megvalósulhasson az oktatási intézményekben a beruházás.

Ótos András

Szakállas Zsolt (Fotó: Ótos András)

Mindenképpen kiemelném még, hogy titkárságunk a 2022-es év folyamán a Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkársággal együttműködve közös projektet valósított meg Andrevljében az alap- és középfokú oktatás oktatási és nevelési folyamatának minőségi javítása, valamint a Vajdaság területén élő tehetséges általános iskolás és középiskolás tanulók képzése területén. A projekt két alkalommal, a 2022-es év elején és vége felé valósult meg, több mint 600 általános és középiskolás diák részvételével. Ezenfelül a Vajdasági Pedagógiai Intézettel együttműködésben a tavalyi év elején megkezdtük a Biztonság az interneten – megelőzés és oktatás elnevezésű projekt megvalósítását, amelynek célja a tanárok és diákok oktatása a világhálón terjedő erőszak felismerésére, az időben történő reagálásra és internetes agrssszió előfordulásának megelőzésére. A projektet, valamint a kutatás eredményeit november végén mutattuk be. Az idei évben szakmai összejövetelek megszervezését tervezzük a tanárok számára Vajdaság területén, emellett fiataloknak szóló rövid, ismeretterjesztő kisfilmeket dolgozunk ki a digitális erőszak témájában.

A titkárság más osztályain mire fektettek nagyobb hangsúlyt tavaly?

 – A jogalkotás területén a hangsúly a minősített elektronikus bélyegző jóváhagyására vonatkozó megoldások kidolgozásán volt, mert bár az állami szervek és más szervek pecsétjéről szóló törvény módosításai 2021-ben hatályba léptek, 2022 folyamán számos szerv szerezte be ezt a típusú pecsétet is, újdonságot az állami és gazdasági alanyok működésében. Sok feladat volt a kisajátítási megoldásokkal is, szem előtt tartva a Szerbia Útjai Közvállalat és a Szerbiai Korridorok tevékenységét az autópályák és a gyorsforgalmi utak építése terén.

Ami a közigazgatást illeti, a 2022-es év folyamán sikeresen megszerveztük az igazságügyi vizsga, az állami szakvizsgák, az oktatási intézmények szakvizsgái letételét, azaz a tanárok, a nevelők és a szakmunkatársak, az oktatási és nevelési intézmények igazgatói és titkárai munkaengedély-vizsgáját, és az állandó bírósági tolmácsokhoz kapcsolódó feladatok is megvalósultak.

A titkárság Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Főosztályán a 2022-es évben is folytatódott a nemzeti kisebbségi jogok, a tolerancia és a többnyelvűség témakörébe tartozó nyilvános pályázatok és projektek szervezésével kapcsolatos rendszeres tevékenység, különös tekintettel az interkulturalitás szellemének fontosságára és fejlesztésére a gyermekek és fiatalok körében a Multikulturalizmus egy kattintásra projekt keretében, amely a Civil Társadalom Oktatási, Együttműködési, Érvényesítési és Támogatási Fórumával közösen került megvalósításra. A titkárság képviselői a 2022-es év folyamán intenzíven részt vettek a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését célzó új cselekvési terv kidolgozását végző munkacsoport tevékenységében. Emellett a Multikulturalizmus és a tolerancia megerősítése Vajdaságban című projekt keretén belül több alprojektet is megvalósítottak.

Milyen projekteket és támogatásokat sikerült még megvalósítani 2022-ben?

 – Pályázatok útján 255 millió dinár került kiosztásra a Vajdaság területén lévő oktatási intézmények részére az oktatási intézmények infrastruktúrájának korszerűsítésére. A titkárság több különböző pályázatot hirdetett olyan programokra és projektekre, amelyek hozzájárulnak az oktatás színvonalának növeléséhez, körülbelül 37,5 millió dinár értékben. Kitértem már az Andrevljén megvalósuló projektre, amely keretében több mint 14 millió dinárt fordítottunk a Vajdaság területén élő tehetséges általános és középiskolás diákok képzésére. Tavaly 151 millió dinárt sikerült elkülöníteni mind a 45 vajdasági önkormányzat részére. Az összegből pedig a középiskolások utazási költségét támogatták.

A Nemzeti KisebbségiNemzeti Közösségi Főosztály összes közbeszerzési pályázata és projektje sikeresen megvalósult, összesen 64.883.158 dinár értékben. A vajdasági nemzeti kisebbségek – nemzeti közösségek jogainak javítását célzó programok és projektek társfinanszírozására kiírt nyilvános pályázaton 2022-ben több mint 32 millió dinár került kifizetésre.

A multikulturalizmus és a nemzetek közötti tolerancia megőrzésére és ápolására vonatkozó programok és projektek 2022. évi társfinanszírozására kiírt nyilvános pályázat és a Multikulturalizmus és a tolerancia megerősítése Vajdaságban projekt keretében csaknem 25 millió dinár került kiosztásra, valamint több mint 7 millió dinár került kifizetésre a költségvetési eszközök 2022. évi pályázatán azon Vajdaság autonóm tartományi szervek és szervezetek számára, amelyek munkájában hivatalos használatban van a nemzeti kisebbségek – nemzeti közösségek nyelve és írása. A fentieken túl a titkárság 61.600.000 dinárt különített el a Vajdaság területén élő nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak támogatására. 2022-ben két olyan alprojekt valósult meg sikeresen, amelyeket 2020-ban és 2021-ben nem lehetett megszervezni a COVID–19 vírus okozta világjárvány miatt. Ez a Mennyire ismerjük egymást? elnevezésű, a vajdasági nemzeti közösségek történetét bemutató vetélkedő 14. ciklusa, valamint a hatodik Multikulturalizmus tábor elnevezésű oktatási és szabadidős tábor.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A felsoroltak mellett folytatódott a Multikulturalizmus egy kattintásra alprojekt megvalósítása, amely a Vajdaság multikulturalizmusa, etnikai sokszínűsége és a nemzeti közösségek kulturális identitása témakörében 8 verseny lebonyolítását foglalta magában. A megmérettetésen általános és középiskolás tanulók vettek részt, alkotásokat kellett beküldeniük különféle kifejezési formákban, például videómunka, fénykép, irodalmi alkotás, formatervezés vagy művészeti alkotás.

A korábbi évekhez képest újdonság a Vajdasági összhang pályázat, amelyre a résztvevők videóanyag, zeneszám formájában nyújtották be munkáikat, amelynek ki kellett fejeznie a nemzeti sokszínűség vagy a vajdasági nemzeti közösségek kulturális sajátosságainak hiteles nézőpontját, külön hangsúllyal a többnyelvűségre, az egymás iránti tiszteletre és toleranciára.

Tavaly a járványügyi helyzet lehetővé tette egy ismeretterjesztő kirándulás szervezését is a projekt legsikeresebb résztvevői számára, akik ellátogattak Rómába, Firenzébe és Padovába.

A projekt részeként a titkárság 2022-ben is pályázatot írt ki a vajdasági nemzetek közötti tolerancia megőrzését és elősegítését célzó projektek társfinanszírozására, amelyre 422 pályázat érkezett, és 184 programra, projektre jutott forrás.

Milyen tervek vannak a 2023-as évre nézve?

– Az oktatás területén a tavalyival megegyező szintű beruházásokat tervezünk megvalósítani. Az infrastruktúra korszerűsítésére 255 millió dinár összegű forrást irányoztunk elő. Pályázatot írunk ki munkálatok kivitelezésére az oktatási intézmények létesítményeiben, az oktatási intézmények szükségleteinek kielégítésére eszközbeszerzésre, valamint terv- és műszaki dokumentáció kidolgozására. Idén a Multikulturalizmus és a tolerancia megerősítése Vajdaságban elnevezésű projekt megvalósítását ugyanilyen terjedelemben tervezzük, ám a projekttevékenységekre elkülönített források négymillió dinárral történő megemelésével.

Az elfogadott 2023-as költségvetésnek megfelelően ebben az évben is folytatódik minden nyilvános pályázati tevékenység, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai támogatása, tekintettel arra, hogy a pénzügyi források meghatározott célokra, azonos összegben biztosítottak, mint a 2022-es évben, valamint a többnyelvűség javítására Vajdaság területén, a tavalyihoz képest nagyobb összegben. Tekintettel a 2022. novemberi nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai választására, valamint ezek új személyi összetételére, a tervek szerint a Vajdaság területén élő nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai elnökeivel is találkozókat szervezünk, hogy meghatározásra kerüljenek az együttműködés és a tevékenységek prioritásai. A fentieken túlmenően egy új lehetőséget is jelent a hivatalos nyelv- és íráshasználati jog további javítása, 8.000.000 dinár összegű költségvetési többletforrás biztosításával egy új nyilvános pályázatra, amelyre idén kerül sor először. A titkárság emellett továbbra is aktívan részt vesz a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését célzó új cselekvési terv elfogadásának munkájában – emelte ki Szakállas Zsolt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András