2024. december 22., vasárnap

Odafigyelnek a diákok lelki válságára

Képzés a pedagógusoknak, szülőknek – A szerbiai iskolákba 93 új munkatársat vettek fel

Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter tegnapi nyilatkozata szerint az új tanévben képzést szerveznek a pedagógusoknak, illetve az önkéntesen jelentkező szülők számára annak érdekében, hogy figyelemmel tudják kísérni a gyermekek nem-verbális kommunikációját, illetve hogy gyorsabban tudjanak reagálni bármilyen felmerülő probléma esetén.

A miniszter a Happy televíziónak elmondta, hogy főként a gyermekek pszichológiai megfigyelésére helyezik a hangsúlyt, hogy könnyebben észrevegyék a lelki sebekkel küzdő diákokat.

– A lelki problémák okozta szenvedés olyan mértékű, hogy egyszerűen megköveteli, hogy mindannyian összehangoltan dolgozzunk ennek megelőzésén, elhárításán, ezért az egész tanév a nevelési komponens megerősítéséről fog szólni – emelte ki Dejanović, aki megerősítette, hogy az iskolakezdést követő első hetet a diákokkal folytatott tematikus beszélgetéseknek szentelik. A miniszter elmondta azt is, hogy 93 új tanárt, pedagógust, pszichológust és munkatársat vettek fel a szerbiai iskolákba.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás