2024. december 4., szerda

Döntés előtt a nyolcadikosok

Már bejelenthetik, mely tantárgyból töltik ki a harmadik tesztet

A nyolcadikos diákok számára tegnaptól kezdődött a jelentkezés a záróvizsga harmadik tesztjére, amely kitöltésére jövő júniusban kerül sor az első két teszt, azaz az anyanyelv és a matematika feladatsor mellett. A diákok december 30-áig választhatják ki, hogy az öt tantárgy – földrajz, történelem, biológia, fizika és kémia – közül melyik az a tantárgy, amelyből a harmadik teszt során szeretnének teljesíteni. A jelentkezés történhet elektronikusan, a Moja srednja škola portál segítségével, vagy személyesen, írásban az iskolákban.
A diákok számára fontos, hogy a választásukat a megadott határidőig, december 30-áig megerősítsék. Ezt követően, január 20. és 24. között még ellenőrizhetik, hogy az általuk választott tantárgy szerepel-e a jelentkezésükben, és ha szükséges, január 29-én és 30-án módosíthatják azt. Azonban a végleges döntést a próba záróvizsga után kell meghozniuk. A próba kisérettségi időpontja anyanyelvből, matematikából és a harmadiknak választott tantárgyból március 21–22., és ez után, április 7. és 10. között még lesz lehetőségük a végső választás módosítására.
Fontos tudni, hogy a végleges döntést követően már nem lesz lehetőség a tantárgy megváltoztatására, tehát a diákoknak áprilisig kell véglegesen eldönteniük, hogy melyik tantárgyból tesznek harmadik tesztet a záróvizsgán. A kisérettségi időpontja június 16. és 18. között lesz.
A múlt tanévben a legtöbb diák földrajzot választott harmadik tesztként, 42 százalékuk voksolt e tantárgyra. Ezt követte a biológia 35 százalékkal, míg a történelem, valamint a fizika és kémia 7–7 százalékkal szerepelt a diákok döntésében. A nyolcadikosok számára hasznos információk érhetők el a Moja srednja škola portál Viber-csatornáján is, ahol a szülők és a diákok további részleteket találhatnak a záróvizsgák, a felvételi vizsgák és a középiskolai beiratkozás kapcsán.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pixabay.com