Hétvégén a Kishegyesi Könyvtár rendezvénytermében Vékony Erika megtartotta a Megnyerni egy nemzetközi művészeti versenyt és eljutni Kínáig című útleíró jellegű előadását. A rendezvényt képkiállítással és néhány gyakorlati bemutatóval kötötték egybe, amelyet Vékony Erika testvérével, Edittel közösen tartott. Az előadónő elmondta lapunknak, hogy az egyik festményével megnyert egy nemzetközi pályázatot, a kínai tanulmányút volt a jutalma.
– Előadásomon a kéthetes kínai tanulmányutamról számoltam be. Edittel elhoztuk a nyertes képet Szegedről, ahol idáig volt kiállítva. Az előadásomon kívül volt egy kiállítás, amelyen a nyertes kép mellett más megmérettetéseken helyezést elérő képeket és kalligráfiákat is kiállítottunk. Ezek péntekig tekinthetők meg a könyvtár kiállítótermében. A kiállított alkotásokon keresztül kicsit közelebb hoztuk az utamat a nézőkhöz. Ezenkívül lótuszt festettem, valamint Edit tartott kalligráfiai bemutatót. Egy írásjegyen keresztül megmutatta, hogy mi a különbség a régi és az új kínai írás között. A beszámolón és az alkotásokon keresztül a régi és az új kínai kultúrát igyekeztünk bemutatni a kishegyesieknek. A hölgyek külön érdekességeket is kipróbáltak, felpróbálták a klasszikus ma szoknyát, ami manapság modern viseletnek számít, valamint a kínai hajtűt is a hajukba tették, ez szintén divatos Kínában – mondta Vékony Erika, majd arról is szólt, hogy az előadást és a kiállítást nagy érdeklődés övezte, ezért a közeljövőben megtartják Bácsfeketehegyen is, valamint egy újabb kishegyesi bemutatót is terveznek.
Nyitókép: Vékony Erika (Lakatos János felvétele)