2024. december 22., vasárnap

Téged is vár Újvidéken a Magyar Tanszék!

Ma ismét nyílt nap, a hallgatóktól is kérdezhetnek az itt továbbtanulni szándékozók

Zoom felületen keresztül rendezték meg az újvidéki Magyar Tanszék első idei nyílt napját. Az érdeklődők minden információt megkaphattak arról, hogy miért érdemes itthon és azon belül is a nagy múlttal rendelkező tanszéken tanulni.

A résztvevőket Toldi Éva tanszékvezető köszöntötte. Elmondta, hogy a tanszéken jelenleg is online oktatás folyik, amely kezdetben még okozott nehézségeket, de ma már mindenki megszokta a jelenlegi rendszert. Az irodalomtól sem áll távol a virtuális világ, hiszen sokan már a könyveket sem papírformában, hanem digitálisan olvassák, és ez csak egy új lépcsőfokot jelent az oktatásban. Sajnos nagyon sok program elmaradt az elmúlt évben, ami fizikai jelenlétet igényelt volna. A tanszékvezető szerint a tanszék nagyon sok munkahelyre felkészíti a hallgatókat, és az itt oklevelet szerzettek szinte mindenhol képesek megállni a helyüket. Toldi Éva elmondta, sajnálja, hogy ez az esemény csak online formában volt megvalósítható, hiszen a személyes találkozásnak köszönhetően szorosabbra tudják fűzni a leendő hallgatókkal a kapcsolatot.

Az érdeklődőket ezután Novák Anikó, a tanszék tanára ismertette meg a tanszék programjával és az ott tanuló hallgatók lehetőségeivel. A tanárnő elmondta, hogy már tavaly is online formában folyt a felkészítő, aminek köszönhetően még több személyt sikerült elérniük, hiszen így a diákoknak nem kellett elutazniuk Újvidékre, ami anyagilag is kedvezett a leendő hallgatóknak. Idén a felkészítők korábban kezdődnek, mint az előző években.

Az érdeklődők prezentáció formájában megismerkedhettek az egyetemmel és az egyetemi várossal, az egyetemi könyvtárral. A magyar tanszék nem a legnagyobb tanszék az egyetemi karon, de ez a tanárnő szerint egyáltalán nem hátrány, hiszen ez teret biztosít az individuális képzésekre és mindenkit ismernek. Kiemelte mindemellett, hogy a tanszék akkreditált tehetségpont.

A tanszéken a 2008–2009-es tanévtől kezdődően a bolognai rendszerben működik az oktatás. Az alapképzés 8 szemeszteres, a mesterképzés 2 félév, a doktori pedig 6 félévből áll. A tanszéken a kötelező tantárgyak mellett választható tantárgyak is gazdagítják a választási lehetőségeket. Jelenleg is folyamatban van az új akkreditáció elfogadása. Az első félévben alapozó tantárgyakat fognak hallgatni a tanulók, a többi évben már szabadabban válogatatják a tanulók a tantárgyakat.

Novák Anikó kiemelte, hogy a Magyar Tanszék lehetőséget ad a diákoknak a publikálásra is, legyen az akár tanulmány vagy irodalmi alkotás. Kapcsolatépítési lehetőségeket is kínál az egyetem konferenciák és előadások formájában. Az irodalmi előadások mellett a tanulók részt vehetnek koncerteken, színházi előadásokon, kirándulásokon és több kisebb rendezvényen is, amely az ünnepekhez kapcsolódik. Emellett felhívta a figyelmet a különböző cserediák és ösztöndíjprogramokra is.

Az újvidéki Magyar Tanszék az elkövetkező időszakban több programot is szervez majd, különböző felvételi-felkészítők és előadások formájában. Ezekről a programokról és a felvételiről bővebb információt az érdeklődők a tanszék Facebook-oldalán tudnak információt kapni és kérni. Ma, csütörtökön ismét online nyílt napot tart majd a tanszék, ahol a hallgatóktól is kérdezhetnek majd az érdeklődők.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás