Grubanov Martinek Emília tanítónő életrajza is szerepel a nemrég megjelent Leksikon stvaralaca u preduniverzitetskom obrazovanju című kiadványban, amely Szerbia legkiemelkedőbb pedagógusainak munkásságát hivatott bemutatni. A tanítónő lassan tizennyolc éve foglalkozik tehetséges gyerekekkel a szabadkai EmArt Műhelyben. Az innen kikerülő rajzok számos elismerésben részesültek a különböző hazai és nemzetközi pályázatokon. Grubanov Martinek Emíliát a pedagógusi pályáról, az EmArt Műhelyről és a lexikonról kérdeztük.
Miért választotta a pedagógusi pályát?
– Azt hiszem, leginkább az előttem felállított és meghatározó példák adták a motivációt. Mindig vonzott a tanítás, a gyerekekkel való foglalkozás öröme, de legerősebben a tanítónénim és a matematikát oktató tanárnőm emléke, embersége, szakmai tudása hatott rám a pályaválasztásomkor. Számomra ők egész életemben meghatározó személyiségek voltak, akikre mindig szeretettel, hálával és tisztelettel gondolok, akiknek a példáját követni szerettem volna. Az átadott tudással, bölcsességgel, a másik ember iránti tisztelet kifejezésével, a szépre és a jóra való érzékenység igényével gazdagabbá tették formálódó személyiségünket, emberi tartásukkal, szeretetükkel kijelölték számunkra a követendő ösvényeket.
Hogyan alakult meg az EmArt Műhely?
– Akkoriban a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában dolgoztam. Kivezettem egy negyedikes osztályt. Ebbe az osztályba járt egy kislány, akinek az édesapjának volt egy magánnyomdája, a Studio Bravo. Átjöttem dolgozni a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolába. Ekkor a kislány ötödikes volt. Fél év után az édesapja megkeresett azzal az ötlettel, hogy gyűjtsem magam köré azokat a gyerekeket, akik tehetségesek rajzból, és heti egy alkalommal rendelkezésemre bocsátja a nyomdája könyvkötési részlegét, hogy ott tartsuk a foglalkozásokat. Az egyetlen kitétele az volt, hogy a műhely neve Studio Bravo legyen. Már a felkérés előtt szerettem volna egy szakcsoportot indítani a tehetséges gyermekek számára, ezért kapva kaptam a lehetőségen. A műhely 2002. február 2-án alakult meg tizenkét kisdiákkal. Hat év után más helyre kerültünk, és azóta EmArt Műhely a nevünk.
Hogyan folynak a műhely foglalkozásai?
– Heti egy alkalommal, szombaton találkozok a növendékekkel. Csoportokban dolgozunk, tizenkét gyerek van egy csoportban. Csaknem hatvan gyerek jár a műhelybe az óvodásoktól a középiskolás diákokig. A csoportok kétnyelvűek, szerb és magyar ajkú gyerekekkel is dolgozom. A növendékekkel főleg pályázatokra készítjük a rajzokat. Évente vagy kétévente pedig kiállítást is szoktunk szervezni az elkészült munkákból.
Az utóbbi években rengeteg diák járt a műhelybe. Van köztük olyan, aki képzőművészeti pályára lépett?
– Az idén szerzett diplomát az egyik lány, akinek a tanítónénije is voltam, az újvidéki Művészeti Akadémia festészeti szakán. Tavaly szerzett diplomát egy másik növendékem, aki alsósként kezdett el hozzám járni, és középiskolás koráig a műhely tagja volt. Ő az újvidéki Művészeti Akadémia grafikaszakán szerzett diplomát, és most írta be a mesterszakot. Két növendékem járt Szegedre művészeti szakra, hárman pedig Belgrádban járnak művészeti fakultásra.
A diákok mely eredményeire a legbüszkébb?
– Sok szép eredményünk van, amelyeket nehéz lenne felsorolni. Az érmeink olyan rangos nemzetközi versenyekről érkeztek, amelyekre több ezer munka fut be a világ minden tájáról. Ezeken arany minősítést kapni nagy dolog. Nemrég az egyik tanítványom munkája eljutott egy árverésre. Elhívtak bennünket Budapestre, egy kávézóba az aukcióra. Minden rajz kapott egy számot, a diákomé volt az utolsó. Ötezer forintról indult a licit mindegyik munkánál, és ezer forinttal lehetett emelni a tétet. Az egyik budapesti vízilabdacsapat 50 ezer forintért vette meg a növendékem rajzát. A befolyt összeget az árva gyerekek megsegítésére fordították. Fantasztikus volt átélni az egészet.
A Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárra jelent meg a Leksikon stvaralaca u preduniverzitetskom obrazovanju című kiadvány, amelybe az ön életrajza is belekerült. Hogyan fogadta, amikor megtudta, hogy szerepelni fog ebben a lexikonban?
– Három-négy évvel ezelőtt az iskola telefonján keresett a lexikon egyik szerzője. Elmondta, hogy a belgrádi Klett Kiadóháznál dolgozik, és szeretnének megjelentetni egy lexikont, amelyben olyan pedagógusok szerepelnek, akik az átlagosnál egy kicsivel többet tettek le az asztalra. Felkért, hogy küldjem el az életrajzomat. Először nem hittem a fülemnek. Úgy gondoltam, hogy nem lesz belőle semmi, hiszen a beküldött anyagot átnézte egy bizottság, amely felülbírálta, hogy belekerülhet-e valaki a lexikonba. Fél év múlva jött az értesítés, hogy benne leszek a lexikonban. Jó érzés, hogy magyarként egy szerbiai szintű kiadványban szerepelhetek. Ez nagy megtiszteltetés számomra.
Mit üzenne azoknak, akik pedagógusi pályára szeretnének lépni?
– Ha hivatásukat elégedettséggel, lelkesedéssel, szeretettel végzik, szép életük lesz. Mindennap éri öröm ezen a pályán az embert, csak meg kell találnia, érzékenynek kell lennie rá.
