2024. december 22., vasárnap

Megnövekedett keretösszeg az iskolák felújítására

Szakállas Zsolt: Az oktatói és nevelői munka minősége a körülményektől is függ

A tartományi kormány idén 210 millió dinárral támogatja az óvodákat, illetve az alap-és középfokú oktatási intézményeket. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti KisebbségiNemzeti Közösségi Titkárság pályázatain keresztül az említett intézmények felújítására és karbantartására 180 millió dinárt, a munkálatokat megelőző műszaki tervdokumentáció elkészítésére pedig 30 millió dinárt különítettek el.

Szakállas Zsolt (Dávid Csilla felvételei)

Szakállas Zsolt (Dávid Csilla felvételei)

A sikeresen pályázó intézmények képviselőinek Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár adta át a támogatásról szóló szerződéseket.

– Sok éves tapasztalatunk van az iskolaépületek, az iskoláskor előtti intézmények és a diákotthonok felújításában is. Ez egy nagyon fontos feladat számunkra, mivel az oktatói és nevelői munka minősége részben attól is függ, hogy milyen körülmények között tanulhatnak a diákjaink. Idén sikerült megnövelni az eszközöket. A 210 millió dinár jelentősen több, mint a múlt évi, úgymond a pótköltségvetés előtti összeg, amely rendelkezésünkre áll – emelte ki a titkár.

Mint Szakállas Zsolt hangsúlyozta: rendkívül fontos a kontinuitás, hiszen az intézmények minden évben számíthatnak a támogatásokra.

– A célunk eddig az volt, hogy minél több intézménynek tudjunk segítséget nyújtani. Arra kértük az intézményeket, hogy a pályázatok alkalmával osszák le részekre a munkálatokat, annak érdekében, hogy kisebb összegekből is meg tudjanak projekteket valósítani. Reményeink szerint a pótköltségvetés után a második félévben is lesz egy hasonló pályázatunk, ahol további intézményeket is támogatni tudunk – tette hozzá Szakállas Zsolt.

Vidrács Krisztina

Vidrács Krisztina

A torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola 2,3 millió dinárt nyert a titkárság pályázatán. Az iskola igazgatónője, Vidrács Krisztina elmondta, hogy az összegből a nyílászárókat cserélik le az épületen.

–  Immár a harmadik fázis második részénél tartunk, tehát ezzel be is fejezzük a nyílászárók cseréjét az iskolában. Most két tanterem ablakait, egy nagyobb folyosó ablakát és két ajtórészt fogunk lecserélni. A projektumnak lesz egy következő része is, amikor majd a tantermek ajtóira kerül sor. A közeljövőben erre próbálunk majd pályázni. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerül a nyílászárókat kicserélni, hiszen már nem voltak biztonságosak, illetve az energiatakarékosság szempontjából is hatékonyabbak az új ablakok és ajtók – ecsetelte az igazgatónő.

A Szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium az iskolaépület homlokzatának felújítására pályázott.

Nagy Tibor

Nagy Tibor

– A pályázat által 1,65 millió dinárt kaptunk. A támogatást a homlokzat újrafestésére kértük, ugyanis gimnáziumunk idén ünnepli 20 éves fennállását, amit megfelelőképpen szeretnénk megünnepelni. Fizikai értelemben is szeretnénk felújítani a homlokzatot, ami lényegében tükörképe az iskolának. Szeretnénk, ha az arra járók is látnák, hogy ez egy rendezett gimnázium. A tervek szerint a nyári szünetben el is tudjuk kezdeni a munkálatokat, mondta Nagy Tibor, a tehetséggondozó gimnázium igazgatója.

A titkárság összesen 125 projekt megvalósításához járult hozzá. A legtöbb intézmény a szanitáris berendezések cseréjére, a tetőszerkezet felújítására, burkolatok cseréjére, illetve az épület energiahatékonyságát fokozó megoldások támogatására pályázott.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás