2024. szeptember 9., hétfő

Politika

Aleksandar Vulin (Fotó: Beta/AP)

Miből vásárolt a miniszter lakást?

A szerbiai Bűnügyi Nyomozási és Korrupciós Hálózat (KRIK) kutatásaiból kiderült, hogy Aleksandar Vulin védelmi miniszter nem tud elszámolni annak a több mint 200 ezer eurónak az eredetével, amelybő...

A sebességet mi határozzuk meg

Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének az Unió helyzetével kapcsolatos parlamenti beszédét követően sokan fellélegeztek, hiszen ebben a beszédben elhangzott az is, hogy az EU 2019 után ismét készen áll majd új tagok felvételére. Igaz, addig nem, mert szerinte egyik csatlakozásra váró nyugat-balkáni állam sem teljesíti ilyen rövid időn belül a szükséges feltételeket.
Fotó: Beta

A joguralom a kulcs

Szerbia akár 2025 előtt is az Európai Unió teljes jogú tagállamává válhat, vagy bármikor, amikor teljesíti a tagság feltételeit – fejtette ki a sajtónak nyilatkozva az egynapos belgrádi látogatáson...
Az IMF szerint jövőre Szerbia a GDP 3,5 százalékos emelkedésére számíthat (Fotó: Beta)

Növelhetők a bérek és a nyugdíjak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) részéről jóváhagyott, hároméves időtartamra szóló készenléti hitelmegállapodás felülvizsgálása céljából Belgrádban tartózkodó munkacsoportot ma Aleksandar Vučić államf...